Index Vakbarát Hírportál

Súlyos büntetést kaptak egy moszkvai temetői tömegverekedés felelősei

2018. november 14., szerda 18:37

3,5 évtől 11,5 évig terjedő börtönbüntetéseket szabott ki egy moszkvai bíróság az orosz főváros legnagyobb köztemetőjében kialakult tömegverekedés 16 felelősére. Az eset 2016 májusában történt, legalább kétszázan vettek részt benne: két embert halálra gázoltak, egyet agyonlőttek, harmincan pedig megsebesültek.

Az összecsapás az intézmény irányításában meghatározó észak-kaukázusi csoport és az azt támogató Egészséges Nemzet társadalmi mozgalom, illetve a sírokat gondozó közép-ázsiai férfiak között tört ki. Utóbbiak szerint arra próbálták meg őket rákényszeríteni, hogy a temető gondozásából származó jövedelmük 50-90 százalékát adózzák le.

Jurij Csabujev, a temető volt igazgatója 11, Alekszand Bocsarnyikov ügyvéd, az Egészséges Nemzet társadalmi szervezet alapítója pedig 9 évi börtönt kapott. Elbek Valujevet – aki a verekedés két részvevőjét szándékosan halálra gázolta – 11 évre és hat hónapra ítélték.

Rovatok