Index Vakbarát Hírportál

Halálos áldozatot is követelt a francia sárga mellényes tüntetés

2018. november 19., hétfő 12:02 | aznap frissítve

Az emelkedő üzemanyag-és energiaárak miatt tiltakoztak Franciaországban sárga mellényekben utcára vonuló tüntetők, a demonstrációk egy része erőszakba fulladt - derül ki a BBC tudósításából.

A tüntetéshullámot az váltotta ki, hogy Franciaországban az üzemanyag ára az elmúlt egy évben 23 százalékot drágult, ami azt jelenti, hogy literenként átlagosan másfél euróba (kb. 480 forint) kerül jelenleg. Ez főleg a szegényebbeket érinti nagyon érzékenyen. 

Összesen négyszáz ember sérült meg, ebből 14 súlyosan - állítja Christophe Castaner belügyminiszter. A tüntetők az utakon blokádokat csináltak mintegy kétezer helyszínen szerte az országban. Előfordultak verekedések, késelések is a tüntetők között. 

Egy nő akkor halt meg, amikor egy autós megijedt a tömegtől és gázt adva elsodorta az asszonyt. Több mint 150 tüntetőt őrizetbe vett a rendőrség. Igaz, ez elenyésző ahhoz képest, hogy összesen majdnem 300 ezer ember vonult az utcára. 

Frissítés: Cikkünk előző verziójában pontatlanul adtuk meg az áremelkedés mértékét, a hibáért elnézést kérünk.

Rovatok