Csaknem két hét telt el az amerikai félidős választások óta, de még mindig nincs meg a teljes végeredmény. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy minden szövetségi állam a saját választási szabályai szerint bonyolítja le a szavazásokat, ami azt eredményezi, hogy Kaliforniában például még a választás napján is postára lehet adni levélszavazatokat, melyek rettentően lelassítják a feldolgozást. Bármilyen hihetetlen, de pénteken még mindig volt olyan képviselőházi választókerület, ahol nem hirdettek végeredményt.
De a választás tanulságainak levonásának amúgy is jót tesz egy kis ülepedési szakasz, még akkor is, ha bizonyos trendek már a választás éjszakáján (Magyarországon: reggelén) nyilvánvalók voltak. Nate Silver az adatújságírásra specializálódott Fivethirtyeight alapítója (aki óvatos prognózisairól ismert; lapja volt az egyetlen, mely 2016-ban számottevő esélyt adott Trumpnak) friss elemzésében a csaknem-végeredmények ismeretében ezeket tartja a legfontosabbaknak:
Ez azért nagy szó, mivel a kongresszusi választásokon általában 10-15 százalékkal alacsonyabb a részvétel, mint az elnökválasztáson. A különbség 2018-ban 10 százalék alá csökkent, a 2016-os 58 százalék után idén a részvételi arány elérte a 49,4 százalékot. Ez a képviselőházat tekintve (a szenátusi versengés csak a mandátumok egyharmadára terjedt ki, szóval az országos trend szempontjából nem mérvadó) összesen 116 millió szavazatot jelent, miközben 2014-ben, az előző félidős választáson csak 83 millióan mentek el szavazni.
Az igazán érdekes természetesen a szavazatok megoszlása volt: 59 millióan adták le a voksaikat a demokratákra, 50 millióan a republikánusokra (kerekítettem!), ami százalékban 53-45-ös demokrata győzelmet jelent az általános szavazatarányt tekintve. Azaz a demokratákra adott szavazatok száma nagyjából 3 millióval maradt el a Trump által bezsebelt összes szavazathoz képest. Utoljára a Nixon-éra alatt volt ilyen felfokozott az ellenzéki aktivitás, 1970-ben a demokrata jelöltekre adott szavazatok száma alig maradt el a republikánus elnökre két évvel azelőtt leadott voksoktól.
Nem csak arról van szó, hogy jelöltjei sorra nyerték a Hillary Clinton által elveszített középnyugati államokat (például Wisconsin és Michigan) vagy hogy több texasi és arizonai kerületet is behúztak. Hanem arról, hogy a félidős választásokhoz képest szokatlanul nagy számban szavazó
18 és 29 év közöttiek körében 35 százalékos a demokraták előnye.
És jelentősen megnövekedett a latinók aktivitása is, miközben 2014-ben még csak a szavazók 8, addig ma már a 11 százalékát tették ki a latin-amerikai felmenőkkel rendelkezők – és az exit poll szerint 69 százalékuk demokrata jelöltekre adta le a szavazatát és csak 29 százalékuk republikánusra. Ez 40 százalékos demokrata fölény egy dinamikusan gyarapodó szavazói csoportban azt vetíti előre, hogy 2020-ra több déli állam is csatatérré válhat.
A félidős választás megmutatta, hogy az elnök rekordszámban képes mozgósítani ellenfeleit – és híveit is. Az egyre inkább Trump karakteréhez idomuló republikánus párt jelöltjeire érkező 50 millió szavazat messze felülmúlja a 2010-es, földcsuszamlásszerű győzelmet megalapozó 45 millió szavazatot. Azonban Silver rámutat arra, hogy az identitáspolitika felfutása (például a bevándorlóellenesség központi témává tétele) 2018-ban elidegenítette a függetleneket (12 százalékpontos hátrány), illetve a 2016-ban egyik nagypárti jelöltet sem választókat (13 pontos hátrány). 2016 óta egy sor szavazás megmutatta, hogy nem mindig célravezető, ha a republikánusok kizárólag a bázisukra támaszkodva akarnak választást nyerni.
Az elnök 2020-as újraválasztási reményeit azonban két nagy választási trend is táplálhatja:
A félidős vereségekből felálló elnököknél azonban megfigyelhető, hogy bizonyos mértékben módosították addigi politikájukat, igyekeztek konpromisszumkészebbnek mutatkozni - még akkor is, ha azután a kampányban azután már újra harciasabbra vették.
Trumpnál viszont nyoma sincs sem a kompromisszumkészségnek, sem az önkorrekciónak.
Hiszen saját teljesítményét kitűnőre (A+-osra) értékelte, és teljes erővel belevetette magát a hetek óta éppen érkező karavánnal kapcsolatos migránsozásba, közben pedig adja a lovat az álhíripar alá, hogy a demokraták választási csalást próbáltak meg elkövetni Floridában. A demokraták szemében különösen Jeff Sessions igazságügy-miniszter a választások után egy nappal történt kirúgása volt vörös posztó, amit Trump nem is titkoltan a Mueller-vizsgálat megfúrása érdekében lépett meg. Nate Silver konklúziója szerint
Trumpnak következő két évben nem elsősorban akaraterőre, inkább ügyességre, sőt, alázatra lenne szüksége – pont olyan dolgokra, melyek nem az erősségei.
(Borítókép: Mandel Ngan / AFP)