Index Vakbarát Hírportál

Hasogdzsi-gyilkosság: borzalmas részletek a hangfelvételen

2018. november 27., kedd 19:48

A szaúdi újságíró, Dzsamál Hasogdzsi meggyilkolásának általa borzalmasnak nevezett részleteiről beszélt a török külügyminiszter. Mevlüt Çavuşoğlu a Süddeutsche Zeitung német lapnak adott interjút, ami kedden jelent meg. (Az interjú kivonatát németül itt olvashatja online, az alábbi cikkben szereplő részletek többsége azonban csak a print változatban jelent meg.)

„Hét perc alatt végeztek vele. Előre kitervelt gyilkosság volt” – mondta a török diplomáciai tárca vezetője, miután meghallgatta a Szaúd-Arábia isztambuli konzulátusán elkövetett gyilkosságról készült hangfelvételeket. „Hallani lehet, ahogy az igazságügyi orvosszakértő a többieket utasításokkal látja el, hogy hallgassanak zenét, miközben feldarabolja a holttestet.

Érezni lehet, hogy élvezi az egészet

– mondta Cavusoglu.

A szaúdi monarchiát bíráló, 59 éves Hasogdzsit október 2-án gyilkolták meg hazája isztambuli főkonzulátusán, ahová a török menyasszonyával való házasságkötéséhez szükséges iratokért ment. A konzulátus épületét és az időközben Szaúd-Arábiába hazautazott konzul rezidenciáját átvizsgáló török hatóságok szerint hang- és videófelvételek bizonyítják, hogy Hasogdzsit az épületben egy aznap érkezett 15 tagú szaúdi különítmény brutálisan meggyilkolta, feldarabolta, majd a földi maradványokkal még aznap visszautazott Szaúd-Arábiába. A 15 fős csoport egyik tagja volt az igazságügyi orvosszakértő.

A holttest maradványai máig nem kerültek elő. A törökök ismét tájékoztatást kértek a szaúdiaktól arról, hogy hol van a holttest, mondta a politikus az interjúban. Azt nem fedte fel, hogy a török hatóságok miként jutottak a szaúdi konzulátuson elhangzottakról készült hangfelvételek birtokába.

A török sajtóban már korábban is megjelentek részletek a hangfelvételek tartalmáról. A törökországi sajtó kormányhoz közeli része és a török hatóságok magukat megnevezni nem kívánó tagjai pedig továbbra is arra gyanakodnak, hogy az ügyben Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörökös érintett. Recep Tayyip Erdoğan török elnök ismételten jelezte, hogy a legfelső szaúdi vezetésnek köze van a gyilkossághoz. A szaúdi ügyészség ezzel szemben leszögezte, hogy a trónörökösnek nincs köze az ügyhöz – írja az MTI.

Hírügynökségek szerint a gyilkosság óta első alkalommal találkozhat Erdoğan és Mohamed bin Szalmán a G20 csoport pénteken és szombaton Buenos Airesben tartandó csúcstalálkozóján. Çavuşoğlu ezzel összefüggésben az újságnak elmondta: nincs olyan ok, amely kizárna egy ilyen találkozónak.

A Human Rights Watch (HRW) emberi jogi szervezet kedden arra kérte Argentínát, hogy az alkotmányában szereplő, háborús bűnökre vonatkozó záradékkal élve indítson nyomozást Mohamed bin Szalmán ellen annak felderítésére, hogy volt-e bármilyen szerepe a Jemenben feltételezett emberiesség elleni bűntettekben, illetve Dzsamál Hasogdzsi meggyilkolásában.

Rovatok