Index Vakbarát Hírportál

Egy üzeltember 1,1 millió dollárt az erdőtűz áldotzatainak kezébe

2018. november 29., csütörtök 23:08

Kedd reggel, a Dél-kaliforniai üzletember, Bob Wilson megpakolt egy bőröndöt 1000 dolláros (nagyjából 280 ezer forintos) csekkekkel, hogy azokat névre szólóan kiossza a Paradise High School diákjai és dolgozói között. 

A 89-éves ingatlanmágnásnak nincs semmilyen kötődése a kaliforniai Paradise városához, se Chicohoz, ahol a tűz szinte a teljes város elpusztította, de szeretett volna minden lehetséges eszközzel segíteni. Azt gondolta a leginkább azzal segít, ha pénzhez juttat mindenkit, amit mindenki saját belátásra szerint arra költ, amire leginkább szüksége van. 

A nap végére 1085 csekket osztott ki, így közel 1,1 millió dollárral (nagyjából  312 millió forinttal) segítette a tűzben károsultakat. 

Szerettem középiskolába járni. Szerettem volna lehetőségeim szerint egy kis mosolyt csalni a diákok arcára, adni nekik egy kis szabadságot, hogy bármit tehetnek ezzel a pénzzel, és ezáltal egy kis időre felszabadítani őket a tűz gondolatának súlya alól. Ha már ennyit sikerül elérnem, az bőven megéri nekem.

Az iskola igazgatója szerint bár az iskola megmenekült, a diákok 90 százalékának megsemmisült az otthona.

A tűz november 8-án kezdődött, és több ezer otthon vált a lángok martalékává, és legalább 85 ember halt meg, de több száz embert még keresnek, így ez a szám drasztikusan nőhet. A tüzet alig pár napja tudták végleg eloltani. 

(ABC News)

Rovatok