Index Vakbarát Hírportál

Drognak nézték a vattacukrot az amerikai rendőrök

2018. november 30., péntek 10:19

Három hónapra lecsuktak egy amerikai nőt, mert a rendőrök tévedésből metamfetaminként azonosították a nála lévő vattacukrot, írja  a BBC. Dasha Fincher ezért kártérítésért pert indított a rendőrség, a georgiai Monroe megye és a drogteszt gyártója ellen.

Az USA-ban elég komoly problémát okoznak az olcsó drogtesztek, azok ugyanis a mentolos cukorkáktól a dezodorokon át szinte bármit képesek drogként azonosítani. Ennek esett áldozatul most Fincher: a gagyi teszt egy egyszerű közúti ellenőrzésnél drogként azonosította a kocsijában lévő vattacukrot. Ráadásul, 

mivel a vattacukorból jó sok volt, még kábítószer-kereskedelemmel is megvádolták, az óvadékot pedig egymillió dollárban határozták meg. 

Mivel fölös egymilliója nem volt, így Fincher 2016. december 31-től 2017, április 4-ig börtönben volt. Az állami labor ugyanis csak március végén jött rá, hogy a vattacukor mégiscsak vattacukor.

A nő emiatt kártérítési pert indított, mivel egyrészt nem törölték a priuszát, másrészt pedig a börtön miatt élete több fontos eseményéről, többek között az unokái megszületéséről is lemaradt.

(Borítókép: Eladó vattacukor Coney Island-en, New Yorkban. Fotó: Spencer Platt/Getty Images)

Rovatok