Péntek délután a német kormánykoalíció legnagyobb pártja, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) megválaszthatja a új elnökét a Hamburgban péntek-szombaton tartott kongresszusán a posztról távozó Angela Merkel kancellár helyére. A tét nagy, hiszen akár a CDU új elnöke lehet 2021-ben a párt következő kancellárjelöltje, és Merkel utóda.
Merkel korábban elválaszthatatlannak nevezte a pártelnöki és a kancellári posztot. A hesseni tartományi választás rossz eredményei után azonban felül kellett bírálnia ezt az axiómát, és a CDU elnökségének ülésén bejelentette: nem indul újra a pártelnöki posztért. A párt élén 18 éve álló Merkel előrelátó volt, hiszen a CDU mostani tisztújító kongresszusán kemény támadásoknak tette volna ki magát. Nem várta meg, hogy a kongresszuson megkérdőjelezhessék pozícióját.
Merkel ugyanis a kancellári mandátumát ki akarja tölteni a 2021-ig tartó ciklus végéig. Szerinte a párt irányításának átadásában sokkal több a lehetőség, mint a veszély, és az a cél, hogy a CDU kormányon maradva tudjon megújulni. A pártelnöki választást viszont arra is le lehet egyszerűsíteni, hogy Merkelnek
olyan valakivel kell-e együtt dolgoznia utolsó ciklusa hátralévő felében, akivel előkészítheti eddigi politikája folytatását, vagy olyannal, aki számos kérdésben nyíltan szembemegy vele, és az ő kikezdésével próbálja megerősíteni saját későbbi befolyását.
Ha a CDU új elnöke meg tudja tartani, sőt növelni lesz képes a párt támogatottságát, akár ő lehet Németország új kancellárja. Kulcsfontosságú szerepe lehet így Európa legnagyobb gazdaságának irányításában, a brexit utáni években pedig különösen fontos lesz az EU jövője szempontjából, hogy ki veszi át Merkel helyét. Bármilyen vonzó is azonban ez a poszt, az új pártelnök előtt kemény feladatok állnak. Egyben kell tartania a Német Kereszténydemokrata Pártot. Meg kell tartania néppárti jellegét és növelni vészesen fogyatkozó támogatottságát. Ehhez vissza kellene csábítania azt a 2 millió egykori választóját, akik részben a bevándorlásellenes, jobboldali-populista AfD-hez, részben pedig a Zöldekhez és a liberális FDP-hez vándoroltak.
A posztra három komolyan vehető jelölt van, közülük választja meg a CDU 1001 pártdelegáltja a hamburgi kongresszuson az új elnököt. Fontos, hogy nem a teljes tagság, és nem is a párt választói szavaznak.
A CDU-nak 1973 óta mindössze három elnöke volt: Helmut Kohl, majd 15 hónapig Wolfgang Schäuble, aztán 18 évig Merkel, akik közül egyikük sem nézett szembe valódi kihívóval. Ugyanezen időszak alatt a szociáldemokratáknál 15 elnök váltotta egymást, közülük hárman átmenetiek voltak. Ez is mutatja, miért annyira lelkesek attól sokan a párton belül, hogy ezúttal három, egymástól viszonylag jól elkülöníthető jelölt közül választhatnak.
A CDU a három jelöltet az amerikai előválasztási kampányt részben lemásolva regionális konferenciákon mutatta be és versenyeztette a párt tagjai előtt. A CDU saját adatai alapján több mint 20 ezren vettek részt a nyolc tartományban megtartott „konferenciákon”, a párt portálján pedig további százezrek követték az élő közvetítéseket. Több városban akkora volt az érdeklődés, hogy az eredetihez képest nagyobb és új helyszínt kellett keresni, távolabbról pedig buszokkal érkeztek résztvevők.
A rendezvényeken a jelöltek kaptak 10-12 percet saját beszédekre, majd pedig közel két órán át kérdéseket tehettek fel nekik a jelenlévők. Az elég hamar látszott, hogy nem vérre menő vitákról van szó: a jelöltek alig mondtak ellent egymásnak, és arra is nagyon vigyáztak, hogy Merkelt se nagyon bírálják.
Kramp-Karrenbauer és Merz felszólalásait általában hasonlóképpen tapsolták meg, míg Spahn érezhetően kevésbé tudta lelkesíteni a résztvevőket. A mostani erőviszonyok alapján
a CDU elnöki posztjáért folyó versengés Kramp-Kannenbauer és Merz között dől el.
A felmérések azt mutatják, hogy a három jelölt közül Annegret Kramp-Karrenbauer a legnépszerűbb. Az ARD múlt pénteki polljában 39 százalékra mérték a teljes lakosság, és 48 százalékra a CDU-szavazók között. Friedrich Merz a teljes lakosságon belül 26, a párt szavazói között 35 százalékon állt, Jens Spahnt 2 és 9 százalékra mérték. Csakhogy a felméréseknek könnyen lehet, hogy semmilyen jelentőségük nem lesz, hiszen a leendő elnökről még csak nem is a teljes tagság, hanem az 1001 delegált fog dönteni.
Kramp-Karrenbauer és Merz között azért is nehezen lehet jósolni, mert egészen más erősségeik és gyengéik vannak, miközben a delegáltak döntése is bizonytalan. Például a 296 fős észak-rajna-vesztfáliai delegáció lesz a legnépesebb, ami kedvezhet a tartományból származó Merz-nek (és egyébként Spahnnak is, ha nem lenne teljesen esélytelen), viszont Kramp-Karrenbauer a CDU főtikáraként sokkal beágyazottabb a párt egészén belül. A Merkelt támogató szárny egyértelműen a főtitkár mögött áll majd, míg a kancellár politikájával egyet nem értők Merz mögött zárhatnak össze.
Az elnökválasztás energizálta a pártot, hiszen először kezdődött el komoly és nyílt gondolkodás az Angela Merkel utáni időkről. Az egyik legfontosabb kérdés, hogy a párt marad-e az eddigi, főként centrista vonalon vagy az eddigieknél jobban jobbra tolódik majd. A kampánygyűléseken az derült ki, hogy noha a párt tudja, hogy megújulásra van szükség, a teljes politikai újraépítéshez senkinek sincs kedve. Az Economist szerint azért sem lángolt fel teljesen a vita, mert a jelöltek közül mindenki úgy próbált újszerűnek hatni, hogy közben nem utasította el a párt sikeres múltját sem. Egymást ugyan bírálták, de alapvetően csak lapinterjúkban, a színpadon egymás mellett állva nem.
A Politico szerint sok kérdésben konkrétan egyetértettek, például az adócsökkentésben, a német hadsereg rendbetételében, és abban, hogy valamilyen módon kezelni kell a migráció körüli problémákat. Mindhárman azt ígérték, hogy egyesítik a pártot, amit megosztott a Merkel menekültpolitikája körüli vita. Kramp-Karrenbauer szerint konstruktív vitára van szükség, Merz ugyanakkor a Deutsche Welle szerint az egyik gyűlésen nagy tapsot kapott azzal a kijelentésével, hogy „késznek kell lennünk megosztó vitákat folytatni". Úgy tűnik, a párttagság egy része megelégelte a sok, kínosan konszenzusos döntést.
A jelöltek óvatossága érthető. A túl erős üzenetek, a tagság feltüzelése, a radikális irányváltás lebegtetése akár odáig is elvezethetne, hogy a párttagság egy része kiválik a CDU-ból, ha nem az ő jelöltje lesz a befutó. Ezt senki se akarja. A párt így is eléggé megosztott a 2015-16-os migránsválság és a migrációs politika miatt. A bajor testvérpárttal, a Keresztényszociális Unióval (CSU) kezdődött huzavona, a nehézkes 2017-es kormányalakítás mind rányomták a bélyegüket a népszerűségükre. Miközben számos szavazót veszítettek a szélsőjobboldali AfD, és a liberális FDP felé is, abban sincs egyetértés, hogyan viszonyuljanak a mostani nagykoalíciós partner szocdemekhez, vagy éppen az országosan is egyre népszerűbb Zöldekhez.
A mai döntést akár arra is le lehet egyszerűsíteni, hogy a CDU tovább akar-e haladni a Merkel-féle úton, vagy pedig konzervatívabb irányvonalat választanak Merz vagy Spahn alatt. Mindhárom jelölt sietett kijelenteni, hogy boldogan együtt dolgozna Merkellel. Még Merz is hangsúlyozta, hogy nem akarja jobbra tolni a pártot, de azért kevesen gondolják, hogy hosszú távon ne térne el az eddig Merkel által képviselt liberális iránytól.
Az biztos, hogy amint megvan az új vezető, a hangsúly megint Merkel jövőjére helyeződik majd. Nagyon nem mindegy ugyanis, hogy a kancellár a fontos döntések megszavazásához milyen támogatást kap a párttól és a frakciótól ( fontos jelzés volt Merkelnek, hogy szeptember végén a Bundestag CDU-CSU frakciója nem szavazta meg a kancellár bizalmasának számító Volker Kaudert.). Habár Merkel azt mondta, nem fog beleszólni utódja kiválasztásába, elég egyértelmű, hogy
ha Kramp-Karrenbauer győz, akkor a kancellár nyugodtabban tekinthet a jövőbe, Merz-cel vagy Spahnnal sokkal húzósabb együttélésre kell felkészülnie.
Azt sem zárható ki, hogy ha az elnökválasztáson Merkel riválisa győz, valahogy megpróbálnák kierőszakolni a kancellár lemondását. Ez a kormánykoalíció felbomlását és előrehozott választást is hozhatna. Ha ebből vagy más okból, például a támogatottságukból jelentősen veszítő szocdemek miatt az ingatag kormánykoalíció valamiért felbomlana, és előrehozott választásokat kellene kiírni, akkor már akár előbb is napirendre kerülhetne az a kérdés, hogy az új elnök új kancellár is lehetne. A felmérések szerint ugyanakkor a németek többsége azt szeretné, ha Merkel kitöltené a ciklusát. De a dolog fordítva is elsülhet: egyáltalán nem biztos, hogy aki most pártelnök lesz, az lesz a CDU Merkel utáni kancellárjelöltje. Minden a következő időszak játszmáitól függ majd.
A jelölteket bemutató berlini konferencián Magyarországról is volt szó. Arra vonatkozott a kérdés, hogy mi van a Lengyelország és Magyarország ellen indított EU-s eljárásokkal. Annegret Kramp-Karrenbauer szerint a problémákat az Európai Néppárton belül kell megoldani, és nem szabad hagyni, hogy új kulturális árkok alakuljanak ki az EU nyugati és keleti tagállamai között.
Merz sem akar megosztottságot keleti és nyugati oldal között, viszont azt is hozzátette, hogy ha keleti tagországoknak
más elképzeléseik vannak a képviseleti demokráciáról, ha illiberális demokráciáról beszélnek, akkor meg kell mondanunk nekik, hogy nem létezik illiberális demokrácia, mert a demokrácia liberális, vagy nem demokrácia.
A Fidesz kizárását az EPP-ből ellenzi, mert úgy szerinte nem lehet meggyőzni őket, hogy a liberális demokrácia a megfelelő.
Borítókép: Alexandra Beier / Getty Images Hungary.