Index Vakbarát Hírportál

Trump volt ügyvédje lehazugozta az elnököt

2018. december 14., péntek 21:56

Elítélése óta először szólalt meg pénteken a nyilvánosság előtt Donald Trump amerikai elnök volt ügyvédje, Michael Cohen azóta, hogy három éves börtönbüntetésre ítélték. Az ügyvéd arra használta ki a lehetőséget, hogy kijelentse, az elnök pontosan tudta, mit csinál, mikor megvásárolta a vele hírbe hozott két nő hallgatását – írja az ABC.

Ő szólított fel arra, hogy fizessem ki az összeget, miatta kerültem bele az ügybe. Nem leszek én a főellenség.

– mondta Cohen, válaszul Trump csütörtöki tweetjeire, ahol az elnök azt írta, sose kérte arra volt ügyvédjét, hogy szegje meg a törvényt.

Cohen szerint ezt senki nem hiszi el, már csak azért sem, mert Trump birodalmában semmi nem történik Trump beleegyezése nélkül. Mint mondta, az elnök aggódott, hogy befolyásolhatná a választást, ha kiderülne, hogy két nővel is viszonya volt, így úgy döntött, hogy inkább megvásárolja a hallgatásukat.

Az ügyvéd azt is hozzátette, ő csak átnézte a dokumentumokat, hogy minden rendben legyen, de most már tudja, olyan emberre esküdött fel, aki nem érdemli meg a hűségét. Cohen szerint Trump pontosan tudta, hogy a kampányfinanszírozási törvénybe ütközik a két nő kifizetése, így végre szembe kéne néznie az igazsággal, és felelősséget kéne vállalnia a tetteiért.

Michael Cohent szerdán ítélték három év börtönre a kampányfinanszírozási törvény megsértéséért, adó- és banki csalásokért és a hatóságok félrevezetéséért. Az FBI 2018 áprilisában ütött rajta Cohen irodáján, otthonán és azon a szállodai szobán, ahol épp tartózkodott, és elvitték az iratait és az adathordozóit.

Cohen volt az, aki némi burkolt fenyegetés kíséretében 130 ezer dolláros hallgatási díjat fizetett ki a Stormy Daniels művésznéven futó (vagyis futott) pornósnak, hogy Trumppal való viszonyát az elnökválasztás előtt ne verje nagydobra, amivel megsértette a kampányfinanszírozási szabályokat.

Cohenről készült portrénkat itt olvashatja.

Rovatok