Index Vakbarát Hírportál

Mégsem állítják bíróság elé a 97 éves náci őrt

2018. december 20., csütörtök 11:07

Mégsem állítják bíróság elé Németországban azt a 97 éves férfit, aki a második világháború idején őr volt a lengyelországi Majdanekben működő náci haláltáborban, és akit tavaly gyilkosságban való bűnrészességgel vádoltak meg, mivel egészségi állapota nem teszi azt lehetővé.

A frankfurti állami bíróság csütörtöki indoklása szerint az orvosi szakvélemény a tárgyalás mellőzését javasolta, mivel az idős férfi nem tudná a tárgyalást megfelelő módon követni állapota miatt. Már a határozat kihirdetését is többször el kellett halasztani a vádlott ismételt kórházi tartózkodása miatt.

Az ismeretlen nevű férfi huszonévesen, 1943-44-ben őrizte az akkor náci megszállás alatt álló Lengyelországban található Lublin-Majdanek haláltábor rabjait. A Lublin mellett fekvő táborban több tízezer zsidó és más ember vesztette életét.

A rendelkezésre álló bizonyítékok szerint a vádlott tisztában volt a szervezett tömeggyilkosságok kegyetlenségével, a nácik katonai és védelmi szervezetének (SS) minden más táborbeli tagjához hasonlóan. Arról is tudott, hogy ezeket, a sorsuk beteljesedését ártatlanul és védtelenül váró embereket faji alapokon nyugvó, embertelen érvek miatt végezték ki

- írta akkor közleményében az ügyészség.

Az ügyészség szerint a vádlott részt vett az Erntefest, magyarul szüreti mulatság néven ismertté vált tömeggyilkosságban. 1943. november 3-án legalább 17 ezer zsidó foglyot lőttek agyon, miután megásatták velük saját sírjukat.

A férfi ellen a náci bűnök felderítésével foglalkozó központi nyomozóhivatal eredményeire alapozva emeltek vádat.

Rovatok