Index Vakbarát Hírportál

Földrengéssel tört ki az Etna Szicíliában

2018. december 24., hétfő 13:08 | aznap frissítve

 A lakásban hallani és remegnek az ablakok, írja Szicíliában élő olvasónk. A kitörést élőben lehet követni ezen a Facebook-oldalon:

Az Etna Európa egyik legaktívabb vulkánja, már időszámításunk előtt hatezer évvel is aktív volt. Most is az, ráadásul a vulkanikus aktivitása 2013 szeptembere óta fokozódik, nyolc hónap szünet után tavaly  februárban  aktivizálódott megint. Egy 2018-ban publikált  kutatás szerint  m ivel a gravitáció folyamatosan a tenger felé húzza a szicíliai Etnát, fennáll a lehetősége, hogy a ma is aktív vulkán egy nap a tengerbe omlik.

A vulkán kitörése nyomán vastag hamuoszlop gomolyog a hegyből, így a rossz látási viszonyok miatt a hatóságok lezárták a Szicília keleti partjánál lévő cataniai repülőteret – írja az MTI. Hétfő reggel mintegy 130 földmozgást észleltek a vulkánnál, a legnagyobb 4-es erősségű volt. Sérültekről nem érkeztek jelentések, de a túrázókat az 1900 méternél magasabb helyekről biztonsági okokból evakuálták.

A mostani kitörés az Etna oldalán történt, tíz év óta ez az első oldalirányba történt kitörés, de nem tűnik veszélyesnek – mondta Boris Behncke vulkanológus. A szakértő szerint a délutáni órákban mérséklődtek a földmozgások és a hamukitörés, feltehetően a lávafolyam is, de azt a hamutól nem lehetett látni.

Rovatok