Index Vakbarát Hírportál

Megvan az új vagyonosodási magyarázat: egy halott barátom adta kölcsön

2018. december 27., csütörtök 13:53 | aznap frissítve

A thaiföldi korrupcióellenes hatóság megvizsgálta, majd megnyugtatónak találta a miniszterelnök-helyettes magyarázatát. Húsz luxusóráját azért nem vallotta be a vagyon-bevallásában, mert az csak kölcsön volt nála, egy halott barátjától.

Nem követett el törvénysértést Pravit Vongszuvan thaiföldi miniszterelnök-helyettes és védelmi miniszter, amikor nem tüntette fel vagyonbevallásában azt a több mint 20 luxusórát, melyeket saját állítása szerint egy halott barátjától kapott kölcsön - állapította meg csütörtökön a thaiföldi Nemzeti Korrupcióellenes Bizottság.

Mint arról az MTI beszámolt, Vongszuvan az országot irányító junta egyik vezető tagja. Egy tavaly decemberi csoportképen a csuklóján egy Richard Mille karóra tűnt fel, amely nem szerepelt a vagyonnyilatkozatában, és kormányzati fizetéséből aligha telt volna rá.

Vongszuvan akkor állt elő azzal, hogy az órát körülbelül húsz másikkal együtt egy halott barátjától kapta kölcsön, amit a thaiföldi közvélemény erős szkepszissel fogadott. A Nemzeti Korrupcióellenes Bizottság szerint viszont a miniszter magyarázata helytálló, ezért nem történt semmilyen törvénysértés. A 73 éves politikus már korábban is volt védelmi miniszter, azelőtt pedig katona volt, és a vezérkari főnökségig emelkedett a ranglétrán.

A katona saját bevallása szerint sem szegény ember, 2008-as vagyonbevallásában 57 millió baht (490 millió forint) vagyont tüntetett fel. 2014-re pedig vagyona 87 millió bahtra (750 millió forint) nőtt. Jogvédők szerint négy évtizedes katonai pályafutása és mintegy tízéves politikai pályafutása ezt sem indokolja, de a karórák egyik bevallásban sem szerepelnek, pedig némelyik átszámítva 20-25 millió forintot is ér.

Mindenesetre a legújabb thai megoldás, vagyis a "halott barátomtól kaptam kölcsön" alighanem beelőzi a magyar politikai tér ismert és ehhez az elegáns megoldáshoz képest már kispályásnak tűnő magyarázatait, például a következő hármat:

  1. nincs jövedelmem, ingyen osztogatok tanácsokat, és évek óta a barátaim kölcsöneiből élek,
  2. a nem emlékeztem az orosz cégemre,
  3. semmim sincs, de a barátaim gondoskodnak a gyermekeim lakhatásáról és az én utaztatásomról.

Rovatok