Már kétezernél is többen vannak azok a mindennapi mókuskerékből szabadulni vágyó dél-koreai emberek – túlóráztatott irodisták, diákok, kismamák – , akik egy átlagos szállodai szoba áráért önként bezáratták magukat némi időre a Bennem lévő börtön nevű börtönutánzat-intézménybe, hogy itt rabruhában, kütyük nélkül, magányosan meditálva végre egy kis levegőhöz jussanak, és átgondolhassák az életüket. A Reuters fiatal szöuli fotósa, Kim Hongdzsi elkísért egy huszonéves nőt a falak mögé.
Öt négyzetméter. Padlófűtés. Ablak a fákkal borított dombokra. A sarokban vécé. Egy jógamatrac, egy teázókészlet, egy pici asztal, rajta toll és jegyzetfüzet. Ezt kínálja 24 órára nagyjából 25 ezer forintért a dél-koreai nonprofit vállalkozás, amely a börtönélet nyugalmával és ingermentességevel csábítja a vendégeket az őrült munkatempójáról híres országban. Lehet egy napra, két napra, vagy akár egy hétre is bevonulni. Az intézményben 28 egyforma magánzárka sorakozik. Az ajtót, hogy teljes legyen az illúzió, kívülről rázárják az emberre, de azért megmutatják, hogyan lehet mégis kinyitni belülről, ha valakire rátörne a klausztrofóbia, és pánikgombot is szereltek a zárkákba.
“Ez a börtön a szabadság érzetét adja nekem. Nem kéne itt lennem most, miközben vár rám a munka. De úgy döntöttem, hogy egy jobb élet érdekében megállok kicsit, és visszatekintek önmagamra” – magyarázta Pak Hjeri, a fiatal irodista aki mellé odaszegődött a Reuters fotósa. A bezárkózás előtti, barátokkal közös utolsó szelfizésen már az intézet sötétkék rabruháját viselte. A beköltözők természetesen rabszámot is kapnak, ez van a kitűzőjükön.
A dél-koreaiak rettenetesen sokat dolgoznak, nem ritkaság a 14 órás munkanap vagy a hatnapos munkahét. Egy felmérés szerint 36 OECD-ország közül a harmadik helyen állnak munkamennyiségben, 2017-ben ez évi 2024 órát jelentett. A Bennem lévő börtönről szóló szeptemberi al-Dzsazíra cikk szerint ezzel ők a leginkább túldolgoztatott nemzet Ázsiában, az amerikaiakat évi 300 órával körözik le.
A kormány központilag már próbál enyhíteni ezen a helyzeten, idén egy vitatott intézkedéssel csökkentették a heti munkaórák maximális számát 68-ról 52-re. De a fizikai távollét a munkahelytől önmagában nem garancia a nyugalomra. Egyes cégek korlátozni voltak kénytelenek egy népszerű okostelefonos üzenetküldő alkalmazás, a KakaoTalk használatát, mert ezen keresztül egyes főnökök éjjel-nappal bombázták az alkalmazottaikat feladatokkal. A sokat követelő munkakultúra nemcsak az irodistákat sújtja. A Bennem lévő börtön vendégei között akadnak háztartásbeli nők és középiskolások is, sőt, a kanadai CBC riportja szerint egyszer egy 13 éves gyerek is megfordult itt.
Az intézmény ötletgazdája, Kvon Jongszok jól ismeri, amitől ezek az emberek menekülnek. Ő maga húsz éve ügyész volt. A karrierje legkeményebb hat hónapjában minden egyes héten közel 100 órát dolgozott. Gyomorfekélye lett, iszonyú sokat ivott és cigaretázott. És egy napon az a gondolat fogalmazódott meg benne, hogy ennél már az is jobb lenne, ha magánzárkában élne, ott legalább nincsenek emberek, nem hívogatják telefonon, tilos a dohányzás, nincs alkohol. Ebből a gondolatból született meg évekkel később a Bennem lévő börtön, részben saját pénzből, részben adományokból, összesen körülbelül 770 millió forintnak megfelelő összegből.
“A valódi börtön a külvilág” – szokta mondogatni a társalapító No Dzsihjang, Kvon Jongszok felesége.
A magánzárkákban nem nagyon van mást csinálni, mint meditálni, állapította meg a Wall Street Journal riportere, U Dzsejon, amikor maga is kipróbálta két napra a Bennem lévő börtönt. A mobiltelefont, egyéb kütyüket, olvasnivalót érkezéskor le kell adni, még a karórát sem lehet megtartani. Igaz, most már van egy könnyítés, miután állítólag óriási igény mutatkozott rá: a mobiljukra naponta egyszer ránézhetnek az önkéntes rabok.
A beköltözők ha szeretnének, részt vehetnek spirituális foglalkozásokon is. Amúgy a tapasztalat szerint a vendégek sokszor csendesen sírdogálnak a cellájukban. Az ennivalót az ajtón lévő résen adják be nekik. A reggeli rizskása, a vacsora is valami egyszerű étel, például párolt édeskrumpli és banánshake.
Az élmény egyrészt fojtogató, mert fizikailag be van az ember zárva, de a másik oldalról nézve hasznos, mert befelé lehet figyelni, odafordulhatunk önmagunkhoz, magyarázta a Wall Street Journal riportjában az egyik önkéntes rab, Pak Uszob. Kvon Jongszok alapító azt mondja, nem hinné, hogy az itt eltöltött 24-48 óra önmagában megváltoztatná bárki életét, de ez egy esély lehet a változtatás elindítására, arra, hogy a beköltözők reflektáljanak önmagukra, visszanézzenek az útra, amit eddig megtettek az életben. Ő maga egyébként még mindig dolgozik jogászként is, tehát lényegében mostanra egy helyett két állása van, de állítása szerint már messze nem hajszolja úgy agyon magát, mint egykor.