Index Vakbarát Hírportál

Magyarok is az Alpokban rekedtek a havazás miatt

2019. január 7., hétfő 18:53 | aznap frissítve

Több magyar is a hegyek között ragadt az erős havazás miatt, ami településeket, síközpontokat zárt el a külvilágtól. Az M1 Híradójának többen is nyilatkoztak. Volt, aki azt mondta, megpróbáltak lemenni a közeli település boltjába, de ezt sem engedélyezték nekik. Olyan is volt, akinek azt mondták, hogy talán csütörtökön indulhatnak majd el a szállásukról.

Az alábbi videón megnézheti, hogyan teríti be a hó Európát a következő napokban is.

Többen meghaltak

A BBC szerint legalább hat halálos áldozata van az időjárásnak az Alpokban. Az osztrák, a német és az olasz részeken is lavina veszélyére figyelmeztetnek.

A mentőcsapatok több helyen is eltűnt emberek után kutatnak az Alpokban.

Lavinaveszély Ausztriában

Ausztria több tartományában nagy a lavinaveszély, miután országszerte rövid idő alatt jelentős mennyiségű hó esett, írta az APA osztrák hírügynökség hétfőn.

Az ötfokozatú lavinaskálán négyes szintű, azaz nagy a lavinaveszély a többi között Alsó-Ausztria, Tirol és Vorarlberg egyes hegységeiben az erdőhatár fölött. Az előrejelzés szerint nem várható javulás a következő 24 órában, és a napokban további havazással kell számolni. Szombat óta félméteres hó esett az Alpok nyugati részén.

Hármas szintű, azaz jelentős a lavinaveszély a Türnitzi Alpokban, a Rax-Schneeberg környékén és a Semmering-Wechsel térségében 1400 méter felett. Az osztrák lavinaelőrejelző-központ szerint a frissen hullott új hó és az erős, helyenként viharos szél által feltorlaszolt porhó jelenti a legnagyobb veszélyt, írja az MTI.

Katasztrófaállapotot hirdettek Bajorország egy részén

Kedden havazni fog Magyarországon is

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint már hétfőn este is gyenge hószállingózásra számíthatunk az ország nyugati részén, ami kedden hazánk többi részét is eléri. A Magyarországon várható időjárásról itt olvashat bővebben>>>

Továbbra is súlyos gondokat okoz a havazás Bajorország déli részén, az Alpok térségében, hétfőn egy járásban katasztrófaállapotot hirdettek. A német tartomány legmagasabban fekvő járásai közé tartozó Miesbachban egy sor utat lezártak, mert a vastag hótakaró miatt járhatatlanná váltak. Várhatóan még napokig nem tudják helyreállítani a közlekedés zavartalanságát, ezért a tengerszint felett 700 méteren fekvő alpesi járás valamennyi iskolájában tanítási szünetet rendeltek el egészen péntekig.

Több további járásban is szünetel a tanítás, és sokhelyütt a szél miatt mindig újraformálódó hótorlaszok nehezítik a közúti és a vasúti közlekedést. A térségben szombat óta csaknem 150 centiméternyi hó esett, és a hét második felében ismét heves havazásra és hóviharokra kell számítani.

Az Alpok bajorországi részén mindenütt nagy a lavinaveszély, a második legmagasabb, négyes fokozatú figyelmeztetés van érvényben. Tovább növeli a balesetveszélyt, hogy a hó súlya alatt ágak szakadnak le és fák dőlnek ki az erdőkben.

(Borítókép:  Egy férfi szabadítja ki autóját a hótakaró alól Garmisch-Partenkirchenben, Németországban 2019. január 6-án. Fotó: Philipp Guelland / Getty Images) 

Rovatok