Index Vakbarát Hírportál

Annyi pénzt lopott egy venezuelai, mint a két leggazdagabb magyar együttes vagyona

2019. január 8., kedd 19:03

Raul Gorrín venezuelai médiacézár a dollár hivatalos és feketepiaci ára közötti különbséget használta ki. Gorrín amúgy kormánypárti médiát üzemeltet, a bűncselekmény-sorozatban is állami segítői voltak.

Szankciókat hozott kedden az Egyesült Államok pénzügyminisztériuma Raúl Gorrín venezuelai médiamágnás ellen, aki az amerikaiak szerint 2,4 milliárd dollárral (csaknem 676 milliárd forinttal) rövidítette meg a venezuelai államkasszát. Az eszméletlen összeget nagyüzemi pénzváltással kapcsolatos korrupciós ügyletek révén szerezte. Csak összehasonlításképpen, ez az összeg akkora, mint a két leggazdagabb magyar, Mészáros Lőrinc és Csányi Sándor Forbes által becsült együttes vagyona.

Megvesztegetés

Az amerikaiak szerint Gorrín venezuelai pénzügyminisztériumi tisztségviselőket vesztegetett meg, hogy különféle pénzügyi műveleteken keresztül dollárt vásárolhasson a meglehetősen alacsony hivatalos árfolyamon, majd később hatalmas profittal eladta a vásárolt keményvalutát a feketepiacon.

Az ügylettel szerzett bevételt amerikai és európai bankszámlákon és befektetésekben helyezték el. Washington Gorrín mellett az ügyletben érintett más magánszemélyeket, köztük Claudia Patricia Díaz Guillén volt venezuelai pénzügyminisztert is gazdasági büntetőintézkedésekkel sújtotta. Steven Mnuchin amerikai pénzügyminiszter közölte: a caracasi rezsim bennfentesei ezzel a módszerrel lopták meg dollármilliárdokkal Venezuelát, miközben annak népe szenved.

Rendszerhű oligarcha

Az 50 éves Gorrín eredetileg jogásznak tanult, saját irodát működtetett, majd előbb egy biztosítótársaságot gründolt,végül a Hugo Chávez, majd Nicolás Maduro vezette venezuelai rezsim nagy híveként, neki sikerült megvennie a Globovision tévécsatornákat. Ez a holding több csatornával, szórakoztatótévével, hírcsatornával , még baseball-adóval is rendelkezik. Utóbbi sportág rendkívül népszerű Venezuelában és korábban nagyon sikeres is volt a nemzeti válogatott.

Gorrín tevékenységét mindvégig kínos elfogultság, öncenzúra és botrányok sora kísérte, a műsorgyártást azonnal központosította, amikor is az egyik leghíresebb venezuelai tévés, Reimy Chávez élő adásban kritizált, amíg a biztonsági őrök ki nem kísérték. Többen távoztak, majd a csatornánál már csak a cenzúrát elfogadó munkatársak maradtak, akik például a választásokon maguk cenzúrázták az ellenzéki jelöltek felvételről adásba adott szövegeit. 

Egy éve maradt

A Nicolás Maduro venezuelai elnökhöz közeli Gorrínnak az amerikai lépés értelmében most egy év áll rendelkezésre, hogy megváljon részvényeitől Venezuela legnagyobb magánkézben lévő műsorszórójában, a Globovisiónban. A Globovisión egy a Gorrín tulajdonolta huszonnégy, Venezuelában és az Egyesült Államokban lévő vagyoneszköz és jogi személy közül, amelyekre az amerikai pénzügyminisztérium szankciókat vetett ki.

Tiltakoznak

Eközben Venezuela panaszt nyújtott be az Egyesült Államok ellen a Kereskedelmi Világszervezetnél (WTO), hogy megtámadja az ellene hozott amerikai szankciókat. Caracas egyebek közt azzal érvel a dokumentumban, hogy az amerikai szankciós listán szereplő magánszemélyekre vonatkozó utazási tilalom, illetve a dél-amerikai ország kereskedelmét korlátozó intézkedések sértik a WTO szabályait.

Rovatok