Index Vakbarát Hírportál

Nem engednek kihajózni egy spanyol mentőhajót

2019. január 14., hétfő 14:32

Nem kapott kihajózási engedélyt a barcelonai kikötői hatóságtól az Open Arms nevű civil mentőhajó, amely vissza akart térni a líbiai partok közelébe - közölte hétfőn a hajót üzemeltető, Proactiva Open Arms nevű spanyol szervezet alapítójára hivatkozva az MTI.

Oscar Camps felelőtlenségnek és kegyetlenségnek nevezte, hogy megakadályozzák őket az életmentésben. Gyáva politikusok elindítják a halottszámlálót - fogalmazott bejegyzésében.

A barcelonai kikötői főigazgatóság azzal indokolta a döntést, hogy a mentési zónához közeli máltai és olasz kikötők nem fogadják a mentőhajókat. Ezért az Open Arms sem tudja teljesíteni majd nemzetközi egyezményekben előírt kötelezettségét, hogy a legközelebbi biztonságos kikötőben tegye partra a tengeren bajbajutottakat.

A főigazgatóság mindaddig fenntartja az álláspontját, amíg nem születik olyan megállapodás, amely biztosítja a kikötési lehetőséget a mentőhajók számára az érintett zónában (Olaszország, Málta). Addig pedig az Open Armsnak is alkalmazkodnia kell a körülményekhez.

Oscar Camps az újságnak elmondta: nem lehet őket azzal vádolni, hogy megszegték az előírásokat, mert legutóbbi akciójuknál is felvették a kapcsolatot az összes - olasz, máltai, francia, tunéziai - tengeri mentési koordinációs központtal, ám azok nem válaszoltak megkeresésükre. Az Open Arms végül a dél-spanyolországi Algecirasban köthetett ki december 28-án, fedélzetén több mint 300 emberrel, akiket a líbiai partoknál mentettek ki a Földközi-tengerből.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) tájékoztatása szerint a múlt évben több mint 2200-an veszítették életüket a veszélyes földközi-tengeri úton Európa felé, míg 113 ezren sikeresen keltek át.

A spanyol belügyminisztérium adatai szerint a dél-európai ország területét több mint 57 ezren érték el ezen az úton, ami 161,7 százalékos növekedés jelent az egy évvel korábbi, mintegy 22 ezerhez képest.

Rovatok