Index Vakbarát Hírportál

Új CSU-elnök: Ősi európai pártként szembeszállunk a megosztásra törekvő nacionalistákkal és populistákkal

2019. január 19., szombat 14:50 | aznap frissítve

Megválasztották a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnökének Markus Söder bajor tartományi kormányfőt Münchenben a párt rendkívüli kongresszusán. A tisztségért egyedüli jelöltként induló politikust a küldöttek 87,4 százaléka támogatta. Elődjét, Horst Seehofert a CSU tiszteletbeli elnökének választották meg, írja az MTI.

Beszédében Markus Söder többek között hangsúlyozta, hogy az a célja, hogy a helyes következtetéseket vonja le a pártnak kevésbé sikeres fejleményekből. Ezek közé tartozik, hogy „konzervatívnak lenni nem elég", a CSU-nak a szociális és a liberális irányzatát is meg kell jelenítenie.

Az is elengedhetetlen, hogy a párt ismét jobban megragadja a bajorok életérzését, ezért nyitnia kell a fiatalok és a nők felé, de törzsszavazóiról sem szabad megfeledkeznie.

Javítani kell a viszonyt a testvérpárttal, a Kereszténydemokrata Unióval (CDU), új fejezetet kell nyitni a pártszövetség történetében, mondta. Szerinte a CSU továbbra sem a CDU bajor tartományi szervezete, hanem önálló tényező, de arculatát a jó testvérpárti viszony megőrzésével kell erősítenie, a hangos viták után pedig az együttműködés eredményességére, „a hatáskeltés helyett a hatékonyságra" kell törekednie.

Arról is szólt, hogy „nacionalisták és populisták" Európa megosztására törekednek, de a CSU „ősi európai pártként" szembeszáll velük.

Ezzel kapcsolatban a kongresszus egy másik fő szónoka, Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti (EP-) választási csúcsjelöltje hangsúlyozta, hogy a CSU megvédi Európát. Szerinte pártja nagyon komolyan veszi az EP-választást, mert az a helyzet fenyeget, hogy a mások mellett az olasz Matteo Salvini és a lengyel Jaroslaw Kaczynski vezette erők, vagyis olyan pártok kerülnek többségbe, amelyek „a nacionalizmusuk, az egoizmusuk és a populizmusuk miatt" elutasítják a partnerségen és a kompromisszumokon alapuló politikát.

A szövetségi kormány vitái tartományi szinten is érződtek

A CDU az összes többi német tartományban jelen van, de Bajorországban nincs saját szervezete, ott a CSU fogja össze a konzervatív oldalt. A CSU így bent van a szövetségi kormányban, és a nagykoalícióban is Merkel pártja és a szociáldemokraták (SPD) mellett. A párt most leköszönő elnöke, Horst Seehofer a 2015-ös menekültválság kitörése óta többször is összeakaszkodott Merkellel. 2018 óta belügyminiszterként teszi ezt, emiatt tavaly szinte a szakítás szélére sodródott Merkel nagy nehezen összekovácsolt 4. kormánykoalíciója. A CSU elnökének politikai motiváció érthetőek voltak: a tartományi választásokra készülve elsősorban a radikális, bevándorlásellenes Alternatíva Németországért (AfD) párttól próbált szavazókat visszaszerezni.

Ugyan az október 14-i tartományi választásokon végül a CSU maradt a legnagyobb párt Bajorországban, mégis komoly veszteségeket szenvedett el. 37,2 százalékot elérve elveszítette abszolút többségét és koalícióra kényszerült a Szabad Választók nevű, szintén csak a tartományban erős párttal. A rossz választási eredményt sokan annak tudták be, hogy a CSU elhanyagolta a helyi ügyeket, túlságosan is a szövetségi politikára koncentrált, a választók egy részének pedig nem jött be a CSU kormányon belül tanúsított konfrontatív politikája Merkellel szemben.

A most távozó, innentől szövetségi belügyminiszteri munkájára koncentráló Seehofer mérlege: tíz éven át volt a CSU élén, ennél hosszabb ideig csak a legendás  Franz Josef Strauß vezette a pártot. Modernizálta, megújította a bajor pártot. Amikor 2008-ban átvette, 48 százalékon álltak, most 37 százalékos támogatottsággal adja át.

Merkel nyitott menekültpolitikája miatt a CDU-n belül is megérett a változás. A kereszténydemokrata párt sem szerepelt jól több tartományi választáson, miután pedig az utolsó tavalyi, hesseni választáson is gyengültek a pozíciói, Merkel maga előzte meg, hogy a párt tagsága leváltsa. Bejelentette, hogy kancellári tisztségét megtartja, de  nem indul újra a pártelnöki posztért a decemberi kongresszuson. A CDU-ban két erős jelölt is volt a helyére, végül a Merkelhez közelebb álló, addigi főtitkár  Annegret Kramp-Karrenbauernek sikerült győznie . 51 százalékos eredménye jól mutatja a CDU megosztottságát.

Most a CSU élén is őrségváltás következett, és a két párt viszonyát – legalábbis átmenetileg – alapvetően átrajzolja a közelgő európai parlamenti választás. A CDU és a CSU most először közös programmal és közös listavezetővel, Manfred Weberrel vág neki az újabb megmérettetésnek, mindkét pártnak életbevágó, hogy jól szerepeljenek. A CSU-nak azért, hogy kiköszörülje a csorbát a tartományi választáson elszenvedett vesztesége miatt, a CDU-nak pedig azért, hogy egyben tudja tartani a berlini nagykoalícót.

A rendkívül  agilis, konzervatív és extravagáns Södernek  már a tartományi választási kampány hajrájában is voltak meglepő húzásai, például amikor a bajor űrprogram arcaként jelent meg, újévi beszédére pedig megint többen felkapták a fejüket. Hirtelen olyan témákról kezdett el beszélni, amikkel a Zöldek tudtak erősödni az elmúlt időszakban. Január elsején arról beszélt, hogy sok állatfaj a kihalás szélére sodródott, milyen a levegő minősége, a fenntartható környezet, és milyen világot hagyunk az unokáinkra.

Söder arra is figyelmeztetett, hogy nem korlátozhatják magukat csak a konzervatívokra, és ki akarja szélesíteni a párt bázisát. „A liberális, a környezetvédelmi és a szociális gyökereinkre is szükség lesz" – mondta. „A Zöldek és az AfD valószínűleg elérték a támogatásuk csúcsát. Mindkettő a berlini nagykoalíció gondjaiból profitált, de ez meg fog változni" – mondta.

Nyitókép: Christof Stache/AFP

Rovatok