Index Vakbarát Hírportál

Katonákkal számoltak fel egy olaszországi menekülttábort

2019. január 23., szerda 06:13

Kedden olasz katonák bevetésével megkezdték a Róma közeli Castelnuovo di Porto menedékkérő-táborának felszámolását, ahonnan több mint ötszáz személyt helyeznek át máshova az új olasz migrációs törvénnyel összhangban. Első körben 30 embert szállítottak el busszal a dél-olaszországi Campania más táboraiba, és január 31-ig a tábort teljesen ki akarják üríteni.

A tábor lakóit az MTI tudósítása szerint meglepte az áthelyezés, amelyet 48 órával korábban közöltek velük. Most egyedül az a húsz személy hagyhatja el szabadon a tábort, akik nemzetközi humanitárius védelmet élveznek. Nekik önerőből kell új szállást találniuk.

Az olasz fővárostól mintegy negyven kilométerre található Castelnuovo di Porto menedékkérőket befogadó táborát (Cara) 2008-ban nyitották meg; ez volt a második legnagyobb ilyen intzémény Olaszországban a szicíliai Mineóban működő hasonló tábor után. Castelnuovo di Portóba Ferenc pápa is ellátogatott, és 2016 nagycsütörtökén a tábor lakóin végezte a hagyományos lábmosás szertartását.

Az akkori 800-ról azóta 535-re csökkent a számuk, a kivétel nélkül közép-afrikai származású emberek menedékkérelme elbírálására vár, a másik felük már korábban ideiglenes, legfeljebb két évre szóló menedékjogban részesült, de a táborban élt.

Castelnuovo di Porto az első menedékkérő-tábor Olaszországban, amelyet a november végén hatályba lépett migrációs-biztonsági csomag bevezetése óta bezárnak. Matteo Salvini olasz belügyminiszter közösségi oldalán közölte, hogy a tábor felszámolása csak a bérleti díj megszüntetésével havonta egymillió euró megtakarítást jelent az olasz államnak:

Senkit nem teszünk utcára (..) de felszámoljuk a migráció üzletét, vége a gyöngyéletnek.

A balközép Demokrata Párt (PD) ellenzéki párt politikusai kijelentései szerint Salvini "lágerbe" zárja a menedékkérőket.

Az ún. Salvini-rendelet értelmében Olaszország eltörölte azt a korábbi gyakorlatot, hogy a tengeren keresztül partot érő bevándorlók majdnem automatikusan, humanitárius menedékjoghoz jutottak, és ezzel együtt tartózkodási engedélyhez. Ez többször is meghosszabbítható volt. Az ebben részesülők, nappal nyitott táborokban kaptak szállást, mint például Castelnuovo di Portóban.

Egyébként az olaszországi táborok azután kerültek a szélsőjobboldali-populista erők célkeresztjébe, miután tavaly az EU területére érkező migránsok száma 95 százalékkal csökkent 2015-höz képest, és Olaszországban még az előző, balközép kormány húzásainak köszönhetően is töredékére csökkent a menedékkérők száma

(MTI)

Rovatok