Index Vakbarát Hírportál

Több mint ötven tömegsírra bukkantak Kongóban

2019. január 26., szombat 20:55

Több mint ötven tömegsírra bukkantak a Kongói Demokratikus Köztársaságban az ENSZ ellenőrei és az afrikai ország hatóságai a decemberi etnikai erőszakhullámot feltáró vizsgálataik során a világszervezet szombati bejelentése szerint. A sírokat a Yumbi területen, a nyugati Mai-Ndombe tartományban találták – közölte Abdoul Aziz Thioye, az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosi Hivatalának igazgatója.

Az ENSZ szerint az etnikai összetűzések halálos áldozatainak a száma meglehetősen magas lehet, mert egy-egy tömegsírban akár öt-tíz ember is lehet, „de akár száz vagy négyszer annyi is”. Az ENSZ néhány napja közölte, hogy a régió különböző vidékein december 16. és 18. között dúló etnikai erőszakhullámban legalább 890 ember vesztette életét.

Az etnikai összetűzés a Banunu és a Batende népcsoportok között tört ki. Az erőszak pedig elfajult, amikor a banunuk egyik törzsfőnökét eltemették Yumbiban, ami ellen a batendék tiltakoztak.

Fall Sikabwe, az ország nyugati térségeiért felelős katonai parancsnok az AFP francia hírügynökségnek elmondta: vizsgálatot indítottak a tömegsírok ügyében. Az elkövetők katonákat és rendőröket gyilkoltak meg, aztán elvették fegyvereiket, hogy azokkal másokat is lemészárolhassanak. (MTI)

Rovatok