Index Vakbarát Hírportál

Négy és fél év börtönre ítéltek Kínában egy emberi jogi ügyvédet

2019. január 28., hétfő 06:57

Négy év hat hónap börtönbüntetésre ítélte egy tiencsini bíróság Vang Csuan-csang emberi jogi ügyvédet hétfőn - írja az MTI. A kínai jogászt az államrend megdöntésére tett felforgató tevékenység vádjában találta bűnösnek a törvényszék.

A bíróság a szabadságvesztés mellett öt évre eltiltotta Vangot a közügyektől. Vang Csuan-csang a hatósági kínzásokról szóló panaszokkal foglalkozott, és védte a Kínában betiltott és üldözött Falun Kung spirituális mozgalom tagjait is. Az ügyvéd 2015 augusztusában eltűnt, a Reuters hírügynökség jelentése szerint a jogi aktivisták elleni kiterjedt hatósági fellépés nyomán.

A 2015-ben Vang mellett őrizetbe vett több mint kétszáz jogvédő ügyét már lezárták. Vangot ez idő alatt végig, tehát több mint ezer napig tartották elzárva a külvilágtól.

Felesége, Li Ven-cu korábban azt mondta, eltűnése óta nem látta a férjét. Hét ügyvédet fogadott Vang védelmére, de egyikőjük sem látogathatta meg a jogászt. Az ügyvéd a már bezáratott, a politikai aktivisták védelméről ismert Fengrui pekingi ügyvédi iroda munkatársaként dolgozott. Mások mellett a világhű Aj Vej-vej művészt is képviselték.

Korábbi hírügynökségi jelentések szerint Vangot azzal vádolták, hogy Kína-ellenes erők befolyása alá került, külföldi csoportok kiképzésében és pénzügyi támogatásában részesült. Egyebek közt a 2016-ban őrizetbe vett, majd kiutasított Peter Dahlin jogi aktivistával dolgozott együtt, és oknyomozó riportokat küldött külföldre. Mindemellett az ügyészség szerint elnagyolta és meghamisította a tényeket a rendőri túlkapásokról, illetve a "szekták" ügyében, amelyeket védelmezett.

Wang pere december végén vette kezdetét szigorú biztonsági intézkedések mellett. Korábbi beszámolók szerint a tárgyalás nem volt nyilvános, a bíróság épületét is lezárták a hatóságok.

Rovatok