Index Vakbarát Hírportál

Meteorit csapódott be Kuba nyugati részén egy városba

2019. február 1., péntek 21:58

Meteorit csapódott be Kuba nyugati részén, a Havannától 170 kilométerre fekvő Pinar del Río városban. 

A Juventud Rebelde napilap szerint erős robbanás volt a település több kerületében, fényes nappal, a kora délutáni órákban.  

Személyi sérülésről vagy jelentősebb anyagi kárról egyelőre nem számoltak be a lapok, de mindez valószínűleg csak idők kérdése, ugyanis az első közösségi médián megjelenő képek között tenyérnyi kövek záporoztak, és többen az ablakok betöréséről is posztoltak képeket.

A robbanást megelőzően többen jelentették Floridában, hogy meteort láttak Kuba irányába haladni. A robbanás és az égen keletkező csík miatt többen elkezdték terjeszteni, hogy repülőgép zuhant le, de ezt a hatóságok határozottan cáfolták. Volt olyan, a valósággal nyitott kapcsolatban élő újságíró, aki már egyenesen egy Venezuelából érkező katonai gépet látott bele a természeti jelenségbe. 

(RT)

Rovatok