Index Vakbarát Hírportál

Lezárják a Mount Everest kínai alaptáborát a turisták elől, mert túl sokat szemetelnek

2019. február 15., péntek 20:57

Kína határozatlan időre lezárja a Mount Everest alaptáborát a turisták elől, mert túl sok szemetet hagynak maguk után. 

A lezárás az engedéllyel rendelkező mászókat nem érinti, csak azokat a turistákat, akiket érdekel kínai oldalon lévő, 5200 méter magasságban lévő alaptábor, amit még kocsival is könnyen meg lehet közelíteni. A nepáli oldalon lévőt csak nagyjából kétheti gyaloglással lehet elérni.

A rendelkezés szerint csak a tábor alatt lévő kolostorig mehetnek majd a látogatók, mert túl sok gondot okoz az általuk felhalmozódott szemét.

A legutolsó adatok szerint 2015-ben 40 ezren utaztak a kínai oldal alaptáborához. A kínai hatóságok januárban jelentették be, hogy évente 300-ra fogják korlátozni a kiadható mászóengedélyek számát .

A hatóságok szerint a  Mount Everest  múlt tavaszi "nagytakarításakor" nyolc tonna hulladékot, köztük emberi ürüléket és hátrahagyott mászófelszereléseket gyűjtöttek be a hegyről.

Az idei nagyszabású hegycsúcstisztítás keretében a 8000 méter fölött talált emberi maradványokat is megkísérlik lehozni a hegyről. A hideg és a magasság miatt ezek a holttestek gyakran évekig, évtizedekig is a fagyban maradnak.(Sky News, MTI)

Rovatok