Index Vakbarát Hírportál

Adócsalás miatt házi őrizetben vannak Matteo Renzi volt olasz miniszterelnök szülei

2019. február 19., kedd 11:44

Hamis számlázás, adóelkerülés miatti csődeljárás címén az olasz hatóságok házi őrizetbe helyezték Matteo Renzi volt olasz miniszterelnök, a balközép Demokrata Párt (PD) politikusának szüleit - jelentette az olasz sajtóra hivatkozva az MTI.

A firenzei ügyészség 2009 óta vizsgálta a Tiziano Renzi és felesége, Laura Bovoli nevén nyitott, de később gyakran felszámolt és bezárt cégeket. Matteo Renzi szülei tucatnyi - marketinggel és más szolgáltatási tevékenységgel foglalkozó - vállalkozást működtettek. A hatósági nyomozás szerint

a Renzi házaspár a nyereség érdekében számlákat hamisított, több százezer euró adót nem vallott be, valamint adóelkerülés céljából több csalárd csődeljárást is indított. A cégek egy részét rokonok és ismerősök nevén futtatták, az alkalmazottakat pedig feketén fizették.

Ezekért a bűncselekményekért több mint öt év börtön is kiszabható, ezért rendeltek el házi őrizetet a volt miniszterelnök szülei számára.

Tiziano Renzi ellen már 2016-ban is ügyészi vizsgálat indult. Akkor a Consip olasz állami közbeszerzési hatóságnál kirobbant korrupciós botrány kapcsán merült fel, hogy

az akkor kormányfő Matteo Renzi apja - fia politikai pozícióját kihasználva - nyomást gyakorolt egyes pályázatok megszerzésére. Tiziano Renzi ellen végül nem indult eljárás.

Matteo Renzi, aki 2014 és 2016 között volt Olaszország miniszterelnöke, szülei házi őrizetét a PD politikusa támadásnak és sárdobálásnak nevezte. Hangsúlyozta, hogy a sajtó az ő hetvenéves szüleivel foglalkozik ahelyett, hogy a belügyminiszter Matteo Salvinivel szembeni ügyészségi eljárásra figyelne.

Matteo Renzi közösségi oldalán kijelentette, bízik az igazságszolgáltatásban, de abszurdnak és túlzottnak tartja szülei meghurcolását. Renzi úgy vélte, az eljárás igazi célpontjának ő számít.

Rovatok