Index Vakbarát Hírportál

Nem térhet vissza az USA-ba az Iszlám Államhoz csatlakozó nő

2019. február 21., csütörtök 05:50

Nem térhet vissza az Egyesült Államokba az az amerikai születésű nő, aki Szíriában csatlakozott az Iszlám Államhoz, jelentette be szerdán Mike Pompeo amerikai külügyminiszter.

Pompeo szerint a 24 éves Hoda Muthana nem amerikai állampolgár, nincs érvényes amerikai útlevele és beutazási vízuma, és nincs is joga amerikai útlevélhez, ezért nem engedélyezik beutazását az Egyesült Államokba. 

A nő a keleti parti New Jersey államban született és a déli Alabamában egy muszlim családban nőtt fel, ott kezdte el felsőfokú tanulmányait is. Négy éve Törökországon keresztül Szíriába, az Iszlám Állam terroristái által ellenőrzött kalifátus területére szökött, az Alabamában élő családjának azt mondta, hogy a főiskolával utazik tanulmányútra török földre. 

Háromszor is házasságot kötött a terrorszervezet tagjaival, egyiküktől 18 hónappal ezelőtt kisfia született. Felvette az Umm Dzsihád, azaz a Dzsihád Anyja nevet és tanúja volt kivégzéseknek. Az egyik közösségi portálon közzétett fényképei szerint örömmel üdvözölte a lefejezéseket, 2015-ben pedig az azóta már lezárt Twitter-fiókján az amerikaiakat is harcra szólította fel. 

Nemrég egy kanadai-amerikai kettős állampolgárságú nővel együtt megadta magát az Iszlám Állam ellen harcoló koalíciós erőknek, és jelenleg egy északkelet-szíriai menekülttáborban őrzik. Ott bocsánatot kért az Iszlám Állam támogatásáért, és azt kérelmezte, hogy kisfiával együtt visszatérhessen az Egyesült Államokba. 

A The New York Times című lap interjút készített a két nővel, ebben Hoda Muthana a lap munkatársainak őrültségnek nevezte, hogy csatlakozott az Iszlám Államhoz.  Egy másik interjúban bocsánatot kért mindenkitől, butának nevezte magát, de azzal védekezett, hogy túl fiatal volt, amikor eldöntötte, hogy csatlakozik az Iszlám Államhoz. 

Az Egyesült Államok arra sürgeti európai szövetségeseit, hogy fogadják vissza az Iszlám Államhoz csatlakozott és elfogott állampolgáraikat. Donald Trump elnök az egyik hétvégi Twitter-bejegyzésében bírálta a vonakodó briteket, franciákat és németeket, és azt írta, hogy amennyiben ezeket az állampolgárokat nem fogadják vissza, kénytelenek leszünk szabadon engedni őket.

A napokban az Egyesült Királyság fosztott meg egy nőt brit állampolgárságától, amiért csatlakozott az Iszlám Államhoz, és nem engedélyezték, hogy hazatérjen. 

Rovatok