Elsöprő többséggel nyerte ellenzéki támogatással a gdanski polgármester-választást a lengyel kikötőváros ideiglenes vezetője. Aleksandra Dulkiewicz 82,2 százalékot szerzett a félmilliós városban, 48 százalékos részvétel mellett. A választásra azért került sor, mert januárban egy büntetett előéletű férfi egy ünnepi rendezvény színpadán halálosan megkéselte a várost 20 éve vezető Pawel Adamowiczot. Az 54 éves politikus a kórházban halt bele sérüléseibe.
Dulkiewicz az ellenzék teljes támogatását élvezte: a legerősebb lengyel ellenzéki párt, a Polgári Platform (PO), a parlamenten kívüli Demokratikus Baloldali Szövetség (SLD) és a nemrégen megalakult balliberális tömörülés, a Tavasz (Wiosna) is kiállt mellette.
A kormánypárti Jog és Igazságosság (PiS) nem is indított jelöltet. A konzervatív PiS távolmaradása érthető, a népszerű Adamowicz ugyanis közismerten nem ellenzéki volt: három éve függetlenként vezette a várost, előtte azonban liberális-konzervatív irányzatot képviselve tagja volt a Polgári Platformnak.
A másik két független jelölt közül Marek Skiba gdanski vállalkozó a szavazatok 5,9 százalékát nyerte el, Grzegorz Braun, a szélsőjobboldalhoz közel álló dokumentumfilm-rendező pedig 11,9 százalékos támogatottságra tett szert.