Index Vakbarát Hírportál

Saját rokonai vertek, éheztettek és zártak kutyaketrecbe egy kislányt

2019. március 6., szerda 20:10

Kutyaketrecbe zárták, megverték és éheztették Mary Crockert, azt a 14 éves georgiai lányt, akinek holttestére tavaly találtak rá családja hátsó kertjében, az Egyesült Államok Georgiai állambeli Guytonban. A lány és két évvel idősebb fiú testvérének halálát azután kezdte feltárni a rendőrség, hogy Maryt október óta nem látták – bátyja még 2016-ban tűnt el.

Az ügy hátborzongató részleteit kedden közölték a hatóságok. A Fox News tudósítása szerint Mary és testvére, Elwyn „JR” Crocker Junior esetében súlyos bántalmazás gyanúja merült fel öt rokonukkal kapcsolatban is. Miután a két gyermek holttestét megtalálták a hátsókertben, először a helyi Walmartban télapóként dolgozó apjuk ellen indult eljárás. Abby Brown, az ügyet vizsgáló ügyész azonban arról számolt be, bizonyítékokat találtak arra, hogy

Maryt a családtagok közösen napi csaknem 24 órára egy apró kutyaketrecbe zárták, amely roncsolta a testét.

Amikor néha kiengedték, a rokonok egy létrához kötözték, hogy lássák, hogy a teste kiegyenesedik, mondta Brown. A tinédzsert a vád szerint éheztették, sőt amikor néha enni adtak neki, azt is csípős anyagokkal kenték be, hogy ne tudja lenyelni. A rokonai, köztük az apja, Elwyn Crocker Sr., háztartási tárgyakkal verte a kislányt, sőt kábelkötegelővel és más eszközökkel kötözte ki a gyermeket. Mary túlélő, 11 éves, cerebrális bénulásban szenvedő testvére, James, azt mondta a hatóságoknak, hogy az idősebb rokonok kényszerítették őt arra, hogy megüsse a húgát egy serpenyővel, amikor az egyik rokon azzal vádolta Maryt, hogy ellopta egy speciális, laktózmentes ételét.

Brown azt mondta, hogy találtak egy fényképet, amit valaki Maryről készített, és amelyen az látszik, ahogyan a család konyhájában tartott kutyaketrec előtt áll meztelenül, valamikor a halálához közeli időpontban. A képet állítólag az apja mobiltelefonján találták.

A különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkossággal a bizonyítékok nyomán már nemcsak Mary édesapját, hanem nevelőanyját, édesanyját és annak barátját, továbbá a lány egyik, 31 éves bátyját vádolják. Ugyanakkor a hatóságok egyelőre senkit sem tudtak meggyanúsítani a Mary mellett ugyanott holtan talált bátyja ügyében, JR testét ugyanis máig orvosszakértők vizsgálják. 

Az ügyben az amerikai gyermekvédelmi szolgálat felelőssége is felmerült.

Rovatok