Az orosz hírszerzés 10 millió dolláros vérdíjat tűzött ki Omár molla tálib terroristavezér fejére, azonban egy új könyv azt állítja, hogy az egyébként félszemű férfi végig egy amerikai katonai bázis mellett bujkált Afganisztánban. A Guardian cikke szerint Omár évekig sétatávolságra lakott egy bázistól, az amerikai katonák pedig egyszer még a házát is átvizsgálták, de nem találták meg azt a titkos szobát, ahol a terrorista elbújt előlük.

A könyv kifejezetten kínos az amerikai hírszerzésnek, hiszen a 911-es terrortámadás után tűzték ki a magas vérdíjat a terroristára, akiről később többször is elmondták, hogy valószínűleg Oszama bin Ládenhez hasonlóan Pakisztánban bujkál.

A könyvből kiderült, hogy Omár remeteként élt, megtiltotta a családtagjainak a látogatást, egy általa kitalált nyelven írta a jegyzeteit, és többször is kénytelen volt a helyi csatornarendszerbe menekülni, amikor utána kutattak az amerikaiak.

A könyvet Bette Dam holland haditudósító írta, aki 2006 óta dolgozott Afganisztánban, és öt évig gyűjtött anyagot hozzá, nem csak afgán kormányhivatalnokoktól, hanem tálib katonáktól is. Köztük beszélt azzal az emberrel is, aki elrejtette, védte és etette Omár mollát egészen a 2013-as haláláig.

Tőle tudta meg Dam, hogy Omár az első négy évében Qalatban, a régió fővárosában élt sétatávolságra az afgán kormányzó telkétől és a helyi amerikai katonai bázistól. Omárnak a volt sofőrje épített egy titokszobát egy helyi lakóházban, ahol a sofőr családjának csak annyit mondtak, hogy egy magas beosztású tálib vezetőről van szó, és mindannyiukat megölik, ha bárkinek is beszélni mernek róla. Kétszer majdnem le is buktak, azonban a katonák egyik alkalommal sem találták meg a titkos szobát a házban.

Omárt azután költöztették el, hogy az amerikai katonák pár száz méterre építkezni kezdtek. Volt sofőrje épített neki egy kalyibát Qalattól 20 mérföldre egészen az ottani folyó mellé, amihez a csatornarendszer is csatlakozott, hogy ha gáz van, a terrorista itt tudjon elbújni vagy elmenekülni. Később három mérföldre újabb támaszpontot kezdtek el építeni, de Omár végül a maradás mellett döntött.

A helyiek közül csak ketten tudták, ki is bújkál a környéken, a falubeliek csak annyit hallottak, hogy egy magas beosztású tálib harcos, így egy idő után ajándékokat, ételt és ruhát kezdtek el neki küldeni. Ennek ellenére sokszor napokig nem beszélt senkivel, és egyetlen elfoglaltsága az volt, hogy egy SIM-kártya nélküli Nokia-telefonnal felvette, ahogy a Koránból idéz.

Végül 2013-ban megbetegedett, köhögött, hányt, elvesztette az étvágyát, de visszautasított bármilyen orvosi segítséget, hogy végül április végére feladja a szervezete és meghaljon.