Háromhetes tüntetéssorozat eredményeképp beadta derekát Algéria húsz éve regnáló elnöke, és hétfőn bejelentette:
Nem pályázza meg az ötödik elnöki ciklusát, nem indul az április 18-i elnökválasztáson.
A döntés nem volt egészen váratlan, hiszen Abdul-Azíz Buteflika azóta folyamatos engedményekre kényszerül, hogy az utcákra vonuló ezrekből tízezrek, majd százezrek lettek.
Eleinte úgy tűnt, hogy főleg a szegényebb és hagyományosan politikailag aktívabb fiatalok tiltakoznak (Algéria fiatal ország, 42 milliós lakosságának 45 százaléka 25 évnél fiatalabb) , és a rezsim úgy gondolta, hogy akcióik komoly károkat úgysem tudnak okozni, azután majd csak hazamennek.
De ezek a fiatalok nemcsak hogy nem mentek haza – pedig az oktatási miniszter gyorsan előrébb hozta a tavaszi szünet kezdetét, hogy a vidéki egyetemistákat eltávolítsa a nagyvárosokból –, hanem szélesíteni tudták táborukat, méghozzá olyan komoly súllyal bíró társadalmi csoportokkal, mint az olajipari munkások, az ügyvédek, a bírói kar vagy a szunnita imámok. Ezek mindegyike egy-egy gyomrost jelentett az elnöknek, különösen a hétfőn kezdődő általános sztrájkhoz csatlakozó olajmunkások szolidaritása fájhatott a rezsimnek, mert az állami tulajdonban lévő olajipar adja az ország GDP-jének a 30 százalékát.
És itt érdemes megállni egy pillanatra, mert amikor arról van szó, hogy Buteflika ezt meg azt mondta, így meg úgy cselekedett, akkor érdemes észben tartani, hogy ez a leírás csak egy gáláns megszemélyesítés. A 82 éves elnök ugyanis 2013-ban agyvérzést kapott, és bár valódi állapotáról keveset tudni, szinte biztos, hogy teljesen alkalmatlan a kormányzásra. Algériában nyílt titok, hogy Buteflika elnökből politikai strómanná degradálódott, helyette egy tábornokokból, titkosszolgálati vezetőkből és oligarchákból álló háttérhatalom (a frankofón országban a klikk neve tényleg „Le Pouvoir”, azaz „a Hatalom”) irányítja az országot.
Ez a klikk a klasszikus diktatúrákkal ellentétben nem egy hierarchia tetején trónoló kamarilla, hanem több, egymással rivalizáló, de közben egymással egyezkedő érdekcsoport, melyekben összeér a tisztikar, az államigazgatási réteg és a rezsimhez közeli vállalkozói kör. Buteflika korábban egyfajta közvetítő-kiegyensúlyozó szerepet töltött be, de mentális képességei rohamos hanyatlásával egyfajta inkább zárvánnyá vált. A tény, hogy a Hatalom csoportjai a jövőben is őt képzelték el államelnöknek, azt mutatja, hogy az érdekcsoportok leginkább a változástól tartanak; attól, hogy egy új elnök esetleg valóban kézbe akarja majd venni a hatalmat.
A Hatalom az elnököt régóta rejtegeti a nyilvánosság elől, amit az is jelez, hogy Buteflika már öt éve nem tartott nyilvános beszédet.
A tüntetések is a Hatalom cinizmusa miatt robbantak ki, mert a megmozdulások résztvevőinek elegük volt abból, hogy egy, a válság napjaiban is svájci, „rutin” gyógykezelésen tartózkodó, lényegében magatehetetlen jelöltet akarnak lenyomni a torkukon. De sokaknak elegük volt egy újabb olyan választásból, amit a kormányzat szabályai szerint kell lefolytatni, és ami borítékolhatóan a Hatalom jelöltjének győzelmét hozza majd.
A Freedom House jelentése szerint már a 2014-es elnökválasztás és a 2017-es parlamenti választás is hemzsegett a gyanús elemektől a választói névjegyzék meghamisításától az egy ember által leadott több szavazaton át a szavazatvásárlásig. Az emberek elidegenedését az operettdemokráciától jelzi az elnök legitimációját beárazó, 35 százalékos választási részvételi arány.
A valódi demokrácia azonban az algériai utcákon zajló népünnepély ellenére is igen távolinak tűnik. Egyfelől ugyanis miközben Buteflika lemondott a jelöltségről, egy meg nem nevezett időpontra halasztotta a választást. Azaz nagyon úgy tűnik, hogy
valódi politikai nyitás helyett a rezsim inkább házon belül akarja megoldani a válságot, és néhány fejcserével és reformmal húzni az időt addig, amíg elcsitul a rendszerváltó hevület.
Hasonló lépésekre már többször is volt példa az elmúlt évek válságainál, Buteflika aktív elnökként és politikai strómanként rendszeresen hirdetett meg „nemzeti megbékélési programokat”, „új gazdasági növekedési modelleket”, melyek átfogó reformokat ígértek az olyan, régóta megoldatlan, és egymásba gabalyodó válságjelenségek megoldására, mint
Ráadásul Algériában még mindig ott kísért a kilencvenes években százezernyi halálos áldozatot követelő polgárháború. Az országban alapvetően a szunnita iszlám mérsékeltebb iskolái a meghatározók, és Algéria egyébként is sok szempontból szembemegy az iszlám országokról alkotott sztereotípiákkal (nők teszik ki például az egyetemi hallgatók 60, az ügyvédi kar 70 százalékát). Azonban az elmúlt években – különösen az iszlamista párt betiltását követő harcoknak köszönhetően – szélsőségesebb irányzatok is megjelentek. Jellemző, hogy az egész Nyugat-Afrikában aktív Maghrebi al-Káida is az algériai dzsihadista gerillamozgalomból alakult meg.
2011 óta ráadásul új biztonsági fenyegetést jelent a mára elcsendesedett, de le nem zárt líbiai polgárháború. A Líbiával hosszú és könnyen átjárható határral érintkező Algéria védelmi költségvetését több mint tízmilliárd dollárral dobta meg a felkészülés egy esetleges iszlamista benyomulásra.
Bár hétfő estére a tüntetések örömünneppé változtak az elnök bejelentése után, a tiltakozók kemény magjának számító egyetemi hallgatók gyorsan leszögezték, hogy tovább folytatják akcióikat. Ugyanis attól tartanak, hogy az új időpont megjelölése nélkül elhalasztott választás lehetőséget ad arra, hogy Buteflika, illetve a Hatalom még éveken keresztül megtartsa uralmát.
Azonban az április 18-i választás eltolása a széles társadalmi rétegeket mozgósító, ámde politikai szempontból igen amorf rétegeknek is lehetőséget jelent a szerveződésre, és a választás demokratikus jellegének biztosítására, a média felett gyakorolt kormányzati kontroll fellazítására. A protesztjellegen való túllépésben segíthet az, hogy a jogásztársadalom jelentős része nyilvánosan szakított a rezsimmel.
Nagy kérdés azonban, hogy az országot az 1962-es függetlensége óta közvetlenül vagy a háttérből irányító hadsereg és titkosszolgálat milyen hatalmi átmenetet képzel el, és milyen mértékben hajlandó feladni privilégiumait. A vezérkari főnök mindenesetre biztató jelzéseket küldött a tüntetőknek, amikor azt nyilatkozta az állami tévének, hogy
a hadsereg és az emberek ugyanazt a jövőt akarják.
Mondjuk ennél a sejtetésnél is biztatóbb jelzés az, hogy a hatóságok a tüntetőkkel szemben eddig tartózkodtak az erőszaktól – az elmúlt három hét alatt a sajtó eddig egy jelentéktelenebb összetűzésről adott hírt –, pedig volt pár olyan incidens, például az algíri Nemzeti Régészeti és Iszlám Művészeti Múzeum feldúlása, melyet ürügyként használhattak volna fel a beavatkozásra. A 2011-es arab tavasz szörnyű egyiptomi vagy szíriai atrocitásai után ez azért nagyon pozitív jelenség.
Bár Magyarországról nézve nagyon távolinak tűnik az algériai forradalom – talán ma már nem túlzás ez az elnevezés –, már ilyen képlékeny állapotában is az egész mediterrán régióra hatással lévő, fontos esemény.
Annak ellenére, hogy az egykori gyarmatosító, az országgal ma is szoros gazdasági, kulturális-, és biztonságpolitikai kapcsolatokat ápoló Franciaország üdvözölte Buteflika visszakozását, Európának nem a demokrácia, hanem a stabilitás a legfontosabb (még akkor is, ha a diktatúrák esetében ez a prioritás, sőt, már maga az ellentét is sokszor visszaüt).
Mert nemcsak arról van szó, hogy Algéria Európa harmadik legnagyobb földgázszállítója, hanem arról, hogy egy tartósan instabil, ne adj' isten polgárháborús helyzet komoly migrációs és biztonsági kihívás elé állítaná a térség összes országát. Egyfelől a több generációra visszatekintő migrációs rutinnal rendelkező Algériából milliók indulnának útnak Európa felé, másfelől pedig a válságok nyitotta résekbe azonnal befurakodnának a mindig új lehetőségeket és új, a Nyugathoz lehetőleg minél közelebb eső bázisokat kereső dzsihadista szervezetek.
De ezek a fenyegetések egyelőre nem tűnnek valósnak, Algériában ugyanis Buteflika hátrálásával nem fokozódik, hanem enyhül a szembenállás; a Hatalom a jelek szerint maga is hajlandó olyan kompromisszumra – pozitív várakozás szerint: egy tárgyalásos rendszerváltozásra –, ami valódi intézményi változást eredményez. És amiben meg tudja őrizni privilégiumait.
Borítókép: Abdel-Azíz Buteflika algériai elnök ötödik terminusra szóló újraválasztási szándéka ellen tiltakoznak Párizsban 2019. március 10-én. Az elnöki posztot 1999 óta betöltő 81 éves Buteflika március 3-án jelöltette magát az öt évre szóló államfői tisztségért április 18-ra kiírt választáson. MTI/EPA/Ian Langsdon