Index Vakbarát Hírportál

Az egész világot megrázta az új-zélandi mészárlás

2019. március 15., péntek 16:09 | aznap frissítve

Részvétüket fejezték ki a világ vezetői az új-zélandi mészárlás miatt: mások mellett Donald Trump és Erzsébet királynő, magyar részről pedig Áder János is megszólalt a terrortámadással kapcsolatban, több országban pedig megerősítették a mecsetek védelmét.

Scott Morrison ausztrál miniszterelnök és Jacinda Ardern új-zélandi kormányfő már a rendőri intézkedés közben megszólaltak. Morrison arról írt, hogy elítéli a szélsőjobboldali terrortámadást, ami ártatlanok életét oltotta ki, később pedig az is kiderült, hogy szombaton félárbócra eresztik az ausztrál zászlókat, Melbourne nevezetességei pedig új-zélandi színekben fognak játszani.

Ardern pedig elképesztően erőszakos cselekedetként írta le a történteket, és arról beszélt, hogy sem ennek, sem az ezt elkövetőknek nincs helye az országban. A politikus később a sajtónak azt nyilatkozta, hogy a támadást a körülmények miatt csak terrorcselekményként lehet értelmezni, és azt mondta, azért Új-Zélandot választották egy ilyen támadás célpontjául, mert az ország a multikulturalizmus, a sokszínűség és az elfogadás mintapéldája. 

A miniszterelnök a lehető leghatározottabban elítélte azt az ideológiát, ami a támadás mögött áll, és kiemelte, hogy

ez Új-Zéland történetének legsötétebb napja.

A muszlim országok vezetői is hamar reagáltak a történtekre, Törökország, Malajzia és Pakisztán is elítélte a támadást.

Országom nevében részvétemet fejezem ki az iszlám világ és Új-Zéland felé, akiknek ezt a támadást el kellett szenvednie – ez az egyre növekvő rasszizmus és iszlamofóbia újabb példája.

– írta Twitterén Recep Tayyip Erdogan török elnök, Imran Khan pakisztáni miniszterelnök szerint pedig ismét megerősítést nyert, hogy a terrorizmus nem kötődik valláshoz.

A maláj kormány kiemelte, két maláj állampolgár is megsérült a támadás során, és remélik, hogy a tetteseket felelősségre vonják majd. A muszlim kormányok mellett muszlim szervezetek is részvétüket fejezték ki, az amerikai Muslim Adovcates nevű csoport pedig arról írt, hogy ez az elmúlt évek legsúlyosabb iszlamofób terrortámadása.

Később Erzsébet királynő – aki Nagy-Britannia mellett egyébként hivatalosan Új-Zéland uralkodója is – megszólalt, aki rendkívül elszomorítónak tartotta a történteket, és a sérülteket gyorsan ellátó mentősöket és önkénteseket méltatta. Donald Trump amerikai elnök szimpátiáját és jókívánságait fejezte ki Új-Zéland népe felé, és kiemelte, hogy az Egyesült Államok mindenben támogatja az országot. 

A Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója egyébként egyetértett az új-zélandi miniszterelnökkel abban, hogy terrortámadás történt: John Bolton újságíróknak azt nyilatkozta, hogy teljesen letaglózta őket a gyűlölet által vezérelt támadás, és folyamatos kapcsolatban vannak az ottani nagykövetségükkel.

A kanadai miniszterelnök, Justin Trudeau szintén kinyilvánította a részvétét, nyilatkozatában pedig azt hangsúlyozta, hogy fel kell lépnünk az erőszakos extrémizmus ellen,

a sokszínűséget pedig erőforrásként és nem fenyegetésként kell felfogni.

A CNN élő közvetítése szerint a 2020-as elnökválasztáson demokrata színekben induló jelöltek közül is sokan fejezték ki részvétüket, így tett többek közt Bernie Sanders is, aki kiemelte, hogy senkinek nem lenne szabad az életét féltenie a vallása miatt. Az előző amerikai elnök, Barack Obama is megszólalt, ő Twitteren azt írta, hogy együtt kell felvennünk a harcot a gyűlölet minden formájával szemben.

Magyar részről Áder János fejezte ki részvétét a támadás miatt. Az államfő részvéttáviratot küldött Új-Zéland főkormányzójának, amiben azt írta, Magyarország népe nevében és a magam részéről is ezúton szeretne őszinte részvétet nyilvánítani az áldozatok családtagjainak és barátainak, Új-Zéland valamennyi polgárának.

A támadás miatt megnövelték a rendőri jelenlétet a mecsetek körül többek közt

Sadiq Khan, London muszlim polgármestere részvétét fejezte ki az áldozatoknak, a londoni muszlimoknak pedig azt ígérte, hogy egész nap több rendőr lesz a mecsetek körül. Londonban egyébként két évvel ezelőtt történt már támadtak mecsetből távozó muszlimokra: akkor egy férfi hajtott az emberek közé egy furgonnal.

(Borítókép: Jeremy Corbyn beszél a médiának az új-zélandi terror támadásról 2019. március 15-én, Londonban. Fotó: Henry Nicholls / Reuters)

Rovatok