Index Vakbarát Hírportál

Tüntetők hatoltak be a szerb köztévé épületébe

2019. március 16., szombat 22:18

Szombat este több tucat tüntető és ellenzéki vezető hatolt be a szerb közszolgálati televízió belgrádi székházába egyrészt, hogy így tiltakozzon Aleksandar Vučić köztársasági elnök autokratikus rendszere ellen, másrészt azért, hogy felkérdezzenek egy tévébemondót, aki a tüntetők szerint túlságosan lelkesen közvetítit a propagandát - írja a Washington Post.

Nem ez volt az első tüntetés a tévészékház körül, de mostani az első alkalom, hogy a tüntetők valószínűleg viszonylag váratlanul, de behatoltak az épületbe.

A tüntetés több vezéralakja is azt mondta, hogy nem hagyják el az épületet addig, amíg nem tudták a követeléseiket beolvasni a híradóban.

Az épületen belül a lépcsőkön többször is kialakult lökdösődés a tüntetők és az épületet védő rohamrendőrök között.

A 2017 óta hivatalban lévő elnök ellen hónapok óta tüntetnek, a demonstrációk résztvevői a lemondását követelik, valamint szabad választást és médiát és több demokráciát szeretnének. A tüntetések eddig teljesen békések voltak, a tévészékházba behatolás volt az első erőszakosabb cselekedet.

A mostani tüntetéshullám azután kezdődött, hogy még tavaly novemberben verőlegények megvertek egy ellenzéki politikust.

Közben Montenegróban is több tízezren tüntettek, Podgoricában Milo Đukanović elnök leváltását követelték a megjelentek. Đukanović pártja gyakorlatilag 30 éve irányítja az országot

Rovatok