Index Vakbarát Hírportál

350 imám kéri az iszlamofóbia megfékezését

2019. március 19., kedd 14:54

Az új-zélandi Christchurchben történt terrortámadást követően világszerte 350 imám, muszlim vallástudós és muszlim közösségi vezető szólította fel a nyugati kormányokat és médiumokat, hogy lépjenek fel szigorúbban az iszlamofóbia ellen. A vallási vezetők a The Guardian című brit lapnak küldték el levelüket - itt olvasható el - , amiben azt írják a merényletről, hogy

ezt a mészárlást egyértelműen az iszlámmal és a muszlimokkal szemben táplált gyűlölet váltotta ki.

Az aláírók szerint a mostani terrortámadás nem az elkövető golyójával kezdődött, hanem évtizedek óta folyik az előkészítése a többi közt iszlámellenes médiatudósítások és a közösségi hálón keringő álhírek révén. De az ellenérzést tudósok, gátlástalan politikusok és médiaorgánumok szítják, rendszeresen démonizálva az iszlámot és a muszlimokat, idéz a levélből az MTI.

A muszlim vezetők arra figyelmeztettek, hogy az erősödő rasszizmus és idegengyűlölet halálos következményekkel jár, és jelenleg ez jelenti a civilizált társadalmak számára a legnagyobb kihívást.

Véget kell vetni az erőszak értelmetlen ördögi körforgásának

- állítják a vallástudósok, akik szerint a kormányoknak nagyobb figyelmet kell fordítaniuk a szélsőjobbos ideológiát és a fehér felsőbbrendűséget hirdető csoportokra annak érdekében, hogy megvédhessék tőlük saját állampolgáraikat.

A múlt hét pénteken történt terrortámadás magát szélsőjobboldalinak és rasszistának tartó 28 éves elkövetője két mecsetben 50 embert ölt meg, és legalább ennyit megsebesített.

Jacinda Ardern új-zélandi kormányfő kedden azt mondta,soha nem fogja kiejteni a christchurchi terrortámadás elkövetőjének nevét, és másokat is erre kér.

Arra kérem önöket, hogy azoknak a nevét mondják ki, akik életüket vesztették, ne azét, aki kioltotta az ő életüket.

Rovatok