Index Vakbarát Hírportál

27 évre ítélték a gonoszt Skóciában

2019. március 21., csütörtök 13:41

A glasgow-i legfelsőbb bíróság legalább 27 éves börtönre ítélte Aaron Campbellt, ezt a bíró által hidegnek, vakmerőnek, számítónak, manipulatívnak és veszélyes jellemnek minősített tinédzsert, aki tavaly nyáron elrabolt, megerőszakolt és meggyilkolt egy hatéves kislányt.

A skóciai Bute szigetén, a nagyszüleivel és édesapával élő Alesha MacPhailt az akkor 16 éves gyilkos az ágyából rabolta el, majd borzalmas tette után egy erdőben tette ki a holttestet.

Campbell a tárgyalás során nem mutatta bűntudat jelét, elég jól elvan, felelte arra a kérdésre, hogy a gyilkossággal vádolják, és semmilyen empátiát nem mutatott az áldozatok hozzátartozóival.

A kilenc napig tartó tárgyaláson Campbell azt állította, hogy sosem látta a kislányt, és a védelem az apa 18 éves barátnőjét nevezte meg mint a gyilkosság elkövetőjét. De a szociális munkások, pszichológusok korábbi jelentéseiben Campbell nagyon sok olyan részlettel szolgált, amivel csak a bűncselekmény elkövetője lehetett tisztában.

(Borítókép: Jeff J Mitchell / Getty Images Hungary)

Rovatok