Index Vakbarát Hírportál

Pompeo: Trumpot Isten küldhette, hogy megvédje Izraelt Irántól

2019. március 22., péntek 20:49

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter izraeli útja során interjút adott egy keresztény tévének, amiben a riporter azt kérdezte tőle, lehetségesnek tartja-e, hogy Donald Trumpot azért küldték a földre, hogy ezekben az időkben megvédje a zsidókat az iráni fenyegetéstől. 

Erre Pompeo így válaszolt:

Mint keresztény ember, határozottan elhiszem, hogy ez lehetséges. 

Ezután az amerikai erőket dicsérte, akik "biztosították, hogy megmaradjon ez a zsidó állam".

John Kirby, az amerikai külügyminisztérium korábbi szóvivője nevetségesnek nevezte Pompeo kijelentését, és ezzel szerinte Pompeo újra átlépte a szigorú határt állam és egyház között.

Amit mondott, nem csak végtelenül kínos, hanem veszélyes és felelőtlen is

– mondta Kirby.

A Pompeonak szegezett kérdés két nappal azután jött, hogy szerdán Donalt Trump arról beszélt, hogy  52 év után itt az ideje, hogy az Egyesült Államok teljesen elismerje Izrael szuverenitását a Golán-fennsík felett.  A terület Izrael és a régió stabilitása szempontjából  kiemelten  fontos. (CNN, BBC)

Rovatok