Ha valamire nem volt szüksége a két, egymástól távolodó politikai világban élő Amerikának, akkor az a majdnem két évig tartó Mueller-vizsgálatról kiadott igazságügy-minisztériumi összefoglaló, ami valójában semmit nem zárt le, csak újabb muníciót adott a demokratáknak és a republikánusoknak a Trump körüli harc folytatásához.

Ugyanis a demokraták elégedetlenek azzal, hogy Trumpék egy négyoldalas, kétértelmű szövegezésű összefoglalóval tudnak le egy több ezer oldalnyi nyomozati anyagot, ezért követelik – sőt, lehet, hogy a képviselőházban törvényi úton kikényszerítik – a teljes jelentés nyilvánosságra hozatalát.

De közben az összefoglaló Trumpra nézve kedvező megállapításába – vagyis meg nem állapításába – kapaszkodva az elnök, a Mueller által vizsgált, de meg nem vádolt családtagjai és bizalmasai, illetve az elnöktől egyre jobban függő republikánus Fox News szó szerint Trump teljes felmentéseként tálalja azt, hogy Mueller szerint az elnököt nem lehet az igazságszolgáltatás akadályozásával vádolni, miközben az összefoglalóban is az szerepel, hogy bár Trump jogi értelemben bűnt nem követett el, a jelentés nem menti fel őt. Az elnök maga ellentmondásosan nyilatkozott a vizsgálatról: egyfelől – talán a wrestlinges időkből felderengő metaforával – „illegális földredöntésnek” minősítette az egész nyomozást, másfelől pedig megállapításait – oké, annak egy részét – saját eddigi véleményének igazolásaként fogadta el.

A kongresszusi republikánusok azért is fellélegezhetnek, mivel kissé tudathasadásos volt ez az egész nyomozás. Egyfelől ugyanis ők – Trumppal ellentétben, akit állítása szerint „meggyőzött” Putyin – hittek a Mueller-nyomozást részben megelőző, részben azzal párhuzamosan zajló titkosszolgálati vizsgálatoknak, melyek alapján ma már pontosan tudni, hogy Oroszország számtalan módon próbált meg beavatkozni és zavart kelteni az elnökválasztási folyamat során. Másfelől azonban nyilván kellemetlen helyzetbe kerültek volna, ha Robert Mueller megállapítja, hogy az orosz trollok és hekkerek az online munkát a Trump-kampánnyal egyeztetve végezték. Azonban az összefoglaló az igazságszolgáltatás akadályozásával kapcsolatos kétértelműségtől mentesen leszögezi, hogy – a számos dokumentált találkozó ellenére –

És itt érdemes megjegyezni, hogy minden megállapításhoz ki lehetne tenni a „valószínűleg”, vagy „lehet” kitételeket, mivel egyelőre nagyon keveset tudni arról, hogy mi az, amit Mueller hatvanfős csapata a 34 vádemelés indoklásán kívül megtudott. Ugyanis az akár több ezer oldalra rúgó dokumentum nem a nyomozási folyamat összefoglalása, hanem elsősorban azokról a szálakról szól, melyekben nem történt vádemelés. Ráadásul lehet, hogy Mueller elfogadta a tulajdonképpeni főnöke, William Barr igazságügy-miniszter által lefektetett – amúgy élesen vitatott – alapelvet, miszerint hivatalban lévő elnököt nem lehet megvádolni. Így azután a jelentés kétértelmű konklúziója egy csomó alapelvet terhelő részletet takar.

A sok bizonytalanság ellenére magát az összefoglalót elemzők úgy értékelik, hogy enyhítette a Trumpra nehezedő nyomást, mivel az elnök elkerülte a legrosszabb forgatókönyveket, ahogy a New York Times elemzése poétikusan megfogalmazta,

– azaz az orosz kapcsolatról szóló közvetlen bizonyítékot, a vádemelést, esetleg valamelyik családtagjával szembeni büntetőeljárást.

És ami ugyanilyen fontos, a Mueller-vizsgálat az elnök beavatkozása nélkül ért véget, azaz Trump nem kényszerült sem arra, hogy megkegyelmezzen valamelyik bizalmasának, sem pedig arra, hogy kirúgassa Muellert – pedig ez utóbbi opció sokszor a levegőben lógott, legutóbb Jeff Sessions 2018-as menesztésénél.

Ráadásul ha az értelmezési csatát Trump nyeri – elsősorban a függetlenek és bizonytalanok körében –, akkor az jelentősen hiteltelenítheti az orosz szállal kapcsolatos, a demokraták szándékai szerint a kongresszus által indítandó jövőbeli vizsgálódásokat, sőt, a kétbites politikai kommunikáció logikája szerint úgy általában a „nyomozásokat”. És az sem kizárt, hogy miután Trump és köre a médiától követel elégtételt az „ártatlanul meghurcoltakért”, Donald Trump Jr. szerint konkrétan „a több mint kétévnyi non-stop konteóért és hazugságokért, ami a médiából folyt”, ez az áldozatszerep javíthat néhány pontot Trump népszerűségi indexén.

Másfelől azonban a bocsánatkérések követelése a médiától és több demokrata tisztségviselő lemondásának követelése akár vissza is üthet egy olyan helyzetben, amikor a választóik is úgy gondolják, hogy ennek az ügynek akkor vége van, lépjünk tovább.

De az kétségtelen, hogy Trumpon enyhült a vizsgálatok napi szintű ügyekben-botrányokban megnyilvánuló szorítása; és az orosz szál elhalása, a „liberális” média vélt vagy valós hibái még a Trump-szkeptikus republikánusokat is megenyhíthetik, ami fontos fejlemény lehet az elnökválasztás előtt.

Ahhoz, hogy a Mueller-nyomozástól való megszabadulást Trump győzelemmé formálhassa, a harsány, triumfáló, a fake news médiát ostorozó nyilatkozatok mellett az is kell, hogy a saját igazságügy-minisztériuma által tömörített jelentés ne legyen fake news. Márpedig vasárnap óta több demokrata is megerősítette, hogy nem bíznak abban, és hogy igazságszolgáltatás esetleges akadályozására fókuszálva ízekre fogják szedni a jelentés megállapításait, és nem kizárt, hogy elég sok muníciót találnak majd Trump ellen – de a cél már biztos, hogy nem az elnök elmozdítása (az impeachment), hanem a 2020-as választási győzelem.

Ez lényegében megint Nancy Pelosi demokrata házelnök sikerét jelenti, akinek már régóta teheraz egyes demokraták részéről fel-felhangzó követelés, miszerint a frakciónak a Mueller-vizsgálatot követelően meg kellene indítania az elnök elmozdítására irányuló kongresszusi eljárást. Pelosi – és az összes demokrata elnökjelölt – inkább abban érdekelt, hogy a kongresszus 2020-ig lassan, apránként kirázogatva teregesse ki az összes szennyest, amit elő tud bányászni Mueller aktáiból és a kongresszus által folytatott bizottsági meghallgatásokból.

(Borítókép: Donald Trump amerikai elnök a sajtó képviselőinek nyilatkozik a washingtoni Fehér Házban 2019. március 24-én. Fotó: Jim Lo Scalzo / MTI / EPA)