Index Vakbarát Hírportál

14 év börtönt kapott a volt kínai főcenzor

2019. március 27., szerda 11:24

Korrupció miatt tizennégy év börtönre ítélték Lu Vejt, korábbi kínai főcenzort, aki az ország internetes hálózatát is irányítása alatt tartotta, írja a CNN. 

A vád szerint az ötvenkilenc éves Vej 2002 és 2017 között 4,8 millió dollárnak megfelelő összeggel vesztegették meg, nem is fellebbezett az ítélet ellen.

Pedig amikor 2016-ban távozott a hivatalából, akkor sokan azt feltételezték, hogy még magasabb pozícióba kerülhet, azonban nem sokkal később nyomozás indult ellene, majd 2018-ban a Kommunista Pártból is kirakták.

A CNN forrásai szerint Vej a bukása előtt gyakorlatilag bármit megtehetett, és személyes hatalmának erősítésére használta fel a hivatalát. 

Rovatok