Nagy vihart kavart a napokban, hogy Ferenc pápa Olaszország egyik legfontosabb zarándokhelyén, Loretóban nem hagyta, hogy az eléjáruló hívek megcsókolják a kezét. Az egyik oldal szerint a pápa gorombán viselkedett, a másik szerint viszont éppen ellenkezőleg, így akarta jelezni azt, hogy nem érdemel különleges elbánást.
Ezzel szemben kiderült, hogy sokkal prózaibb oka volt annak, hogy a pápa miért húzta el a kezét.
"A szentatya indíttatása igen egyszerű volt: a higiénia" - mondta a vatikáni szóvivő Alessandro Gisotti újságíróknak. "Nem a saját, hanem az emberek megfertőzését akarta elkerülni".
A püspök, illetve a pápa gyűrűje megcsókolása évszázadok óta hagyomány, a tisztelet és az engedelmesség jele.
Gisotti elmondta, hogy Ferenc pápa sokkal jobban szereti a gyűrűcsókot kis csoportokban, ahol a fertőzésveszély kisebb, mint ahogyan szerdán tette, amikor maroknyian üdvözölték az általános kihallgatása után. Többen meghajoltak megcsókolni a gyűrűjét, és a pápa ezúttal nem húzta el a kezét.
Ferenc pápáról tudni, hogy szívesen magához öleli a kisbabákat, akiket csókra nyújtanak neki és - fittyet hányva a fertőzésre - iszik az idegenek által felkínált kulacsokból, amikor bent áll vagy kiszáll a pápamobiljából.
(MTI)