A legfelsőbb bíróságot kezdte el fenyegetni az izraeli szélsőjobboldal, miután az múlt vasárnap – a választási bizottság döntését felülbírálva – eltiltotta a választáson való részvételtől a fajgyűlölő Mikáél Ben Arit, a Zsidó Hatalom (Ocma Jehudít) párt listavezetőjét. Az ország alaptörvénye ugyanis kizárja a gyűlöletkeltő, szélsőséges erőket a választásból, márpedig Aviháj Mandelblit legfőbb ügyész szerint Ben Ari ellen a fajgyűlöletéről szóló bizonyítékok „kritikus tömege“ gyűlt össze.
A politikus ugyanis nem rejti véka alá azon véleményét, hogy az ország állampolgárainak több mint 20 százalékát kitevő arabok en bloc a Hamász ötödik hadoszlopát jelentik, akik „el akarják pusztítani a zsidókat“, és a velük való együttélés egyszerűen képtelenség.
A statisztikai hivatal adatai szerint mintegy 5,8 millió izraeli jogosult a szavazásra az április 9-i parlamenti választásokon. A szavazók 79 százaléka zsidó, 16 százaléka arab, a maradék 5 százalék pedig más nemzetiségekhez tartozik. A teljesen arányos, listás választáson rekordszámú, 43 párt indul a 120 képviselői mandátumért. A mandátumszerzéshez a szavazatok minimum 3,25 százalékának megszerzése után van lehetőség.
Az Izraelben – amerikai mintára – az alapjogi és alkotmányos döntésekben illetékes testület ítélete egyébként történelmileg abból a szempontból egyedülálló, hogy
még soha nem tiltottak el egy párt helyett egy politikust a választási szerepléstől.
Pedig a Zsidó Hatalom egészének demokratikus-jogállami kompatibilitása is billeg, nem csak Ben Arié (akinek irodáját a hebroni tömeggyilkos Baruch Goldstein képe díszíti).
A Zsidó Hatalom egy csaknem ötvenéves mozgalom, a kahanisták legújabb sarjadzása. A mozgalom alapítója egy New York-i rabbi, bizonyos Meir Kahane volt, aki faji alapon simította volna el az Izrael létét alapítása óta meghatározó ellentmondásokat – melyek részben a zsidó identitás sokszínűségéből, részben pedig az állam deklarált kettős, zsidó és demokratikus, természetéből fakadnak.
Izraelt nem lövedékekkel, hanem arab babákkal pusztítják el.
Annak ellenére, hogy Izrael hamar túlterjeszkedett nemcsak az 1948-as, de saját vallási-etnikai határain is, Kahane rabbi úgy gondolta, hogy a bibliai területeket zsidóknak kell lakniuk, és az összes, Jordántól nyugatra élő arabot deportálni kell, addig is a vér tisztaságát a kevert házasságok megtiltásával és az alijázók (külföldről Izraelbe települő zsidók) számának felpörgetésével kell megőrizni. Ez utóbbi érdekében – zsidóként, 1945 után merész, de fajelméleti szempontból következetes módon – az antiszemitizmust is egy üdvözlendő jelenségnek tartotta. Egyébként Izrael magát zsidónak valló lakosságát a 80-as évek végétől valóban megdobta a volt szovjet utódállamokból érkező másfél millió migráns – akiknek azonban harminc százaléka valójában nem volt zsidó.
Kahane pártja, a Kac 1984-ben jutott be a kneszetbe egy olyan programmal, melyben a fajvédelem olyan amerikai republikánus témákkal egészült ki, mint a fegyvertartási jog liberalizálása vagy az állam szociális és gazdasági szerepének megnyirbálása. Kahanét 1990-ben New Yorkban egy magát ortodox zsidónak álcázó egyiptomi származású amerikai meggyilkolta, és miután a Kac egyik tagja, Baruch Goldstein 1994-ben egy hebroni mecsetben 29 imádkozó muszlimot lőtt agyon, többtucatnyi áldozattal járó terrorhullámot kiváltva, a Kac pártot Izrael és az Egyesült Államok is terrorszervezetnek minősítette és betiltotta.
Azonban a kahanisták ideológiai befolyása megmaradt, Kahane tanítványai pedig egy sor szélsőséges szervezetet és pártot alapítottak, melyek aztán az izraeli pártpolitikában megszokott módon szétváltak, egyesültek, feloszlottak és újjászerveződtek. A Zsidó Hatalom 2012-ben alakult, de sem 2013-ban, sem 2015-ben nem tudták megugrani a folyamatosan emelkedő parlamenti küszöböt.
Idén azután az eredeti kahanéi elveket kissé felvizező, de továbbra is rettentően militáns párt hóna alá nyúlt Benjamin Netanjahu, akinek a centrista Benni Ganccal szembeni kiélezett versenyben minden jobboldali szavazatra szüksége van. Az ultraortodoxoktól a nacionalistákig eddig is egy igen színes, öttagú koalíció élén kormányzó Netanjahu bábáskodásával a Zsidó Hatalom megállapodott a Nemzeti Unió és a Zsidó Haza nevű pártokkal egy közös szélsőjobboldali pártszövetség létrahozásában, mely a legutóbbi felmérések szerint garantálni tudja, hogy a legszélsőségesebb szavazatok nem vesznek kárba, és képes 5-6 mandátumot szállítani az ötödik Netanjahu-kormányt támogató koalíció számára.
Netanjahu húzását órási hazai és nemzetközi felháborodás övezte, még az amúgy a miniszterelnökkel szimpatizáló amerikai zsidó szervezetek is a Zsidó Hatalom bojkottjára szólítottak fel (hiszen a találó párhuzam szerint ez olyan, mintha Amerikában valaki a Ku-Klux-Klannal kötne választási megállapodást).
De közben az izraeli szélsőjobboldal amiatt háborgott, hogy a legfelsőbb bíróság gátat emel a nép akaratának érvényesülése előtt – mondjuk, a Zsidó Hatalom indulását nem, csak a pártszövetség listaállítását érintette a döntés, Ben Ari helyére egy másik szélsőjobboldali figura, a terrorváddal bíróság elé állított zsidók védelmére szakosodott ügyvéd, Itamar Ben Gvir került.
A döntés mindenesetre lehetőséget adott más szélsőjobboldali erőknek, hogy a demokrácia bajnokaiként fellépjenek a legfelsőbb bíróság „juntája“ ellen. A Zsidó Haza pártból Naftáli Bennett oktatási miniszterrel együtt kilépett és 2019-re saját formációt kreáló Ájelet Sáked igazságügyi miniszter bejelentette, hogy ha újra övé lesz az igazságügyi tárca, akkor száz nap alatt rövid pórázra fogja a „felvilágosultak” testületét:
A legfelsőbb bíróság ellen dupla fenekű, parfümreklámnak álcázott kampányvideóval előálló Sáked és Bennett pártja, az Új Jobboldal azt a képzetet lovagolja meg, miszerint az aktivista alkotmánybíráskodás valamiféle baloldali-liberális svindli, mely a nép valódi akaratát gáncsolja. 2017-ben Sáked már ért el sikereket a testülettel szemben, amikor 15 tagja közé három, jobboldali kötődéséről ismert tagot lobbizott be.
A legfelsőbb bíróság elleni szélsőjobbos indulatokat az is táplálja, hogy szintén a múlt vasárnapi ülésen a legfelsőbb bíróság egy másik választási bizottsági döntést is megsemmisített, ami pedig az egyik arab pártszövetséget, a Rám-Baladot zárta volna ki. Netanjahu pártja, a Likud ugyanis azzal vádolta meg a választási bizottságnál a Rám-Baladot, hogy „palesztin és libanoni szélsőséges szervezetekkel játszik össze”, és nem ismeri el Izrael létét.
Ezt a húzást (mármint valamelyik arab párt kizáratását) egyébként valamelyik izraeli jobboldali párt szinte minden választás előtt meglépi, hogy így demonstrálja a választók előtt a „terroristákkal” szembeni eltökéltségét. Utána azonban az Izrael zsidó és demokratikus jellegének egyensúlyára ügyelő legfelsőbb bíróság ugyanilyen menetrendszerűen meg szokta vétózni a választási bizottság kizáró határozatát, és visszahelyezi a szavazólapokra a Rám-Baladot.