Index Vakbarát Hírportál

Az amerikai légierő visszahívta átvizsgálásra az összes B-1 bombázóját

2019. március 28., csütörtök 23:28

Az amerikai légierő ideiglenesen megtiltotta, hogy a 61 B-1B Lancer bombázója közül bármelyik is felszálljon - írja a CNN. A jó ideje szolgáló és még legaláb 11 évig rendszersített gépekben felfedeztek ugyanis egy konstrukciós hibát.

A probléma a katapultrendszert érinti. Azt tapasztalták, hogy a katapultálás után kinyíló kisebb ejtőernyő, aminek az lenne a feladata, hogy a repülőgép kilőtt ülését megfelelő szögbe fordítsa ahhoz, hogy a nagyobb, lassítóernyő jó pozícióban nyíljon ki, nem mindig működik rendesen.

A flottát már tavaly is a földre kényszerítették a katapultrendszer hibája miatt, de a légierő azt mondja, ez a mostani átvizsgálás a tavaly orvosolt hibától független.

Hivatalosan nem lehet azt mondani, hogy letiltották a teljes flotta használatát, mert a gépek, amint átvizsgálták őket, egyből mehetnek is akár bevetésre, vagyis nem kell megvárni, amíg a teljes gépparkot átnézik. Azt nem lehet tudni, hogy az átvizsgálási folyamat mennyi időt vesz majd igénybe.

(CNN)

Rovatok