Index Vakbarát Hírportál

Trump a mexikói határ teljes lezárásával fenyeget

2019. március 29., péntek 20:50 | aznap frissítve

Donald Trump amerikai elnök pénteken ismét a mexikói határ teljes lezárásával fenyegetőzött, és ultimátumot is megfogalmazott a mexikói kormány számára, az Egyesült Államokba irányuló illegális migráció azonnali megállítását szabta feltételként.

Pénteken közzétett Twitter-bejegyzéseiben arról írt, hogy ha Mexikó nem állítja meg azonnal az Egyesült Államok déli határánál az országba irányuló migrációt, a határt – vagy annak nagy részét – már a jövő héten lezárják.

Trump úgy fogalmazott: Mexikó számára egyszerű lenne valamit tenni az illegális migráció ellen, de „csak felveszi a pénzünket, és 'beszél'. Ráadásul annyi pénzt vesztünk rajtuk, főleg ha a drogcsempészetet is hozzávesszük stb., hogy a határ lezárása egy jó dolog lenne.” 

Az amerikai elnök már egy csütörtöki bejegyzésében is kilátásba helyezte a határ lezárását, valamint keményen bírálta a mexikói kormányzatot. A New York Times szerint viszont újdonság, hogy a korábbi fenyegetésekben, például tavaly decemberben a kormányzati leállás idején, nem szabott határidőt az elnök, most viszont igen.  

Andrés Manuel López Obrador mexikói elnök csütörtökön azt közölte, hogy nem kívánnak vitába keveredni az Egyesült Államokkal.

Rovatok