Index Vakbarát Hírportál

ENSZ: 11 millióval csökkent az éhezők száma a világban

2019. április 2., kedd 17:55

Tavaly 113 millió embert fenyegetett éhínség vagy veszélyes élelmiszerhiány a világ 53 országában fegyveres konfliktusok vagy természeti katasztrófák következtében, írja az MTI az ENSZ élelmezési válságokról szóló idei jelentése alapján.

Dominique Bourgeon, az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) szakértője ugyanakkor rávilágított, hogy az élelmiszerellátás bizonytalansága aránytalanul sújtja az afrikai államokat. A jelentés szerint 2018-ban a fekete kontinensen mintegy 72 millióan éheztek. A FAO szerint az élelmiszerhiány elsődlegesen a háborúkra és konfliktusokra vezethető vissza, másodsorban pedig az olyan klíma- és természeti katasztrófákra, mint az árvizek és szárazságok, de gazdasági nehézségek is közrejátszhatnak.

A FAO kiemelte, hogy 2017-hez képest tavaly 11 millióval csökkent az éhezők száma, ennek ellenére a helyzet riasztó, mert ez a szám évről évre meghaladja a százmilliót és ez az elhúzódó konfliktusok miatt előreláthatólag nem is fog változni. José Graziano da Silva, a FAO vezetője hangsúlyozta: ez a szám túl magas.

Ráadásul ha nem az éhezést nézzük, akkor jóval több emberről mondható el, hogy nem jut megfelelő mennyiségű és minőségű ételhez, az ENSZ-szervezetek tavaly szeptemberben ismertetett adatai szerint 2017-ben mintegy 821 millió ember, vagyis a Föld minden kilencedik lakója szenvedett alultápláltságtól.

David Beasley, a jelentés készítésében szintén részt vevő Élelmezésügyi Világprogram (WFP) vezetője hozzáfűzte: "Ahhoz, hogy tényleg véget tudjunk vetni az éhínségeknek, a kiváltó okokkal - a konfliktusokkal, instabil állapotokkal és a klímasokkok hatásaival - szemben kell fellépnünk".

A dokumentumot összeállító szakértők 2019-es előrejelzéseikben aggodalommal tekintenek a válság sújtotta országokra és szomszédjaikra. Figyelmeztettek, hogy különösen a számos szíriai menekültet befogadó Egyiptomban, Jordániában, Libanonban és Törökországban, valamint a mianmari rohingják százezreit befogadó Bangladesben jelentkezhet élelmiszerhiány. A FAO szerint a venezuelai válság sem csupán önmagában a latin-amerikai államot érinti, hanem kiterjed a vele határos Kolumbiára, Ecuadorra és Perura is, így amennyiben nem csillapodik az ottani politikai helyzet, élelmiszerellátási vészhelyzet állhat elő.

Rovatok