Óriási és kellemetlen meglepetés érte március elején a fehérek felsőbbrendűségét hirdető Nemzeti Szocialista Mozgalom, az Egyesült Államok egyik legrégibb és legnagyobb neonáci csoportosulásának a tagjait. Kiderült, hogy akkor már hetek óta egy fekete férfi, James Stern a vezetőjük, legalábbis papíron. A váltásról sokáig csak a régi vezér tudott, aki azt hitte, a manőverrel menti a bőrüket egy ellenük folyó perben. Nagy volt a csodálkozás nála is, amikor rájött, hogy Stern átejtette, és a célja a szervezet tönkretétele volt.
Nem lehetett könnyű nap Jeff Schoep számára március elseje, amikor – ha nem is személyesen, de egy közlemény formájában – ki kellett állnia a 24 éve általa vezetett neonáci szervezet tagsága elé, és kénytelen volt töredelmesen beismerni, hogy
Schoep és az őt csúffá tevő James Hart Stern esete eléggé emlékeztet az idei Oscar-mezőny egyik filmjének a sztorijára. Az amúgy szintén megtörtént eseményeken alapuló Csuklyások – BlacKkKlansmanben Spike Lee azt dolgozta fel, hogyan épült be egy fekete újonc rendőr a Ku Klux Klánba. De a BlacKkKlansmanhez képest van egy fontos különbség, ami az övéi előtt még kínosabbá teszi Schoep helyzetét. Stern egy pillanatig sem titkolta előtte a valódi kilétét, ő pontosan tudta, hogy kivel áll szemben: egy középkorú, kaliforniai, fekete bőrű polgárjogi aktivistával és lelkipásztorral.
Jeff Schoep gyakorlatilag az egész felnőtt életét a Nemzeti Szocialista Mozgalom (Nationalist Socialist Movement, NSM), az Egyesült Államok egyik legrégebbi és legnagyobb fehér felsőbbrendűséget hirdető, holokauszttagadó, neonáci csoportosulásának az élén töltötte. Az 1974-ben alapított szervezetet 21 éves korában, 1994-ben vette át, ő adta neki a mai nevét is. Hogy hogyan is alakult ki az a bizalmi viszony közte és James Stern között, ami lehetővé tette, hogy a polgárjogi aktivista rászedje, arról némiképp eltérő történeteket mesélnek, de abban nincs vita, hogy
a dolog a Ku Klux Klán hírhedt tagjával, Edgar Ray Killennel kezdődött.
Killennek komoly szerepe volt abban az 1964-es hármas gyilkosságban, amelyről bő húsz évvel később a Lángoló Mississippi című filmet forgatták. A fajüldözők három polgárjogi harcossal végeztek, holttestüket egy földgátba dózerolták. A Ku Klux Klán helyi tagjaival a hatvanas években igencsak kesztyűs kézzel bánt az igazságszolgáltatás, gyilkosság helyett az áldozatok polgári jogainak a megsértésére szőtt összeesküvés vádjával állították őket bíróság elé, és Killent még ez alól a vád alól is felmentette a kizárólag fehérekből álló esküdtszék.
Öregségére érte utol a törvény: 2005-ben ítélték el hatvan évre előre megfontolt emberölés miatt. Hosszú életének utolsó tucat évét börtönben töltötte: 2018-ban halt meg a rácsok mögött. Killen 2010–2011-ben egy zárkában raboskodott James Sternnel, aki csalás miatt kötött ki egy időre Mississippi állam egyik börtönében. Stern azt állítja, hogy Killennel egyszer már bemutatta a most Schoeppel eljátszott mutatványt: sikerrel beférkőzött a fajgyűlölő bizalmába. Elérte, hogy Killen 2012-ben őt nevezze ki a birtoka intézőjéül. Bár a jogügylet érvényességét Killen hozzátartozói megtámadták, Stern állítása szerint a dolog mégis jó volt arra, hogy a jogi helyzetet kihasználva feloszlathassa az egykor Killen által vezetett helyi KKK-csoportot.
A Killenhez fűződő kapcsolat volt az, ami érdekessé tette Sternt Jeff Schoep számára. Stern szerint a neonáci vezér 2014-ben kereste meg, amikor hallott az egykori zárkatársakról, és Killenről akart vele beszélni, illetve elkérte volna a KKK-vezér börtönbeli azonosítóját, amelyről úgy tudta, hogy nála van. Ez már önmagában rendkívüli dolog. Ahogy a Guardian megjegyezte: Stern volt Malcolm X óta az első fekete férfi, akivel az NSM (illetve elődje) kapcsolatot keresett. Persze csak ha tényleg így volt, amit Schoep a maga részéről tagad, szerinte ugyanis Stern volt a kezdeményező, aki azzal nyitott felé, hogy a fajok közötti megbékélést szeretné segíteni.
A Washington Post, amelynek sikerült mindkét féllel beszélnie, azt írja: abban mindenesetre egyetértés van Schoep és Stern között, hogy mi volt a következő lépcső. Szerveztek egy csúcstalálkozót Kaliforniában, ahol Schoep szervezetének képviselőit hozták össze fekete vezetőkkel, és arról tárgyaltak, hogyan tudnának erőszak nélkül együttműködni. Schoep szerint innentől fogva laza kapcsolatban álltak, csak alkalmanként beszéltek, a téma ilyenkor az volt, hogy kellene-e újabb csúcstalálkozót tartani, és ha igen, hol.
Stern ennél jóval mélyebb beszélgetéseket emleget. Bár mindketten megmaradtak a maguk oldalán, és meggyőzni egyik sem tudta a másikat, vitatkoztak a holokausztról, a horogkeresztről, Schoep ideáljairól, az NSM sorsáról. Stern azt állítja, hogy nyíltan megmondta mindig Schoepnek, hogy nem bírja őt, hogy nem ért vele egyet, de eleinte abban reménykedett, hogy idővel sikerül megváltoztatnia. Ez nem sikerült, de azt azért a maga kis győzelmének tudja be, hogy az NSM legalább külsőségekben finomodott kicsit az elmúlt években, például a horogkeresztet eltüntették szem elől.
A változásokkal belső feszültség járt együtt, a tagság egy részének nem tetszett a rasszizmus némileg enyhébb, emészthetőbb verziója. Schoepet próbára tették a belharcok, és az sem használt a közérzetének, hogy bár a gyűléseiken sokan voltak, a törzsgárda létszáma fogyatkozott, az NSM háttérbe szorulni látszott az alt-right korában. A neonáci vezetőt végül az a bírósági ügy roppantotta meg, amit a 2017. augusztusi charlottesville-i események miatt kapott a nyakába.
Az erőszakos összecsapásokba torkolló szélsőjobboldali tömegtüntetésen sokan megsebesültek, egy 32 éves nő pedig meghalt, amikor egy autó belehajtott a neonáci tüntetők ellen felvonuló radikális baloldaliak tömegébe. Charlottesville-ben megsérült emberek a történtek miatt civil keresetet nyújtottak be körülbelül húsz szervezet és magánszemély, köztük az NSM és személy szerint Schoep ellen is, akinek innentől fogva már a saját egzisztenciája miatt is volt félnivalója.
James Stern azt állítja: ő szemfülesen meglátta a rést a pajzson, és amikor a menekülési utat kereső Schoep az év elején jogi tanácsért fordult hozzá, felajánlotta neki, hogy kisegíti, nincs más tennivalója, mint átíratni a nevére a Nemzeti Szocialista Mozgalmat, ezzel meg is lesz oldva a védekezés a perben. Január 15-én be is nyújtották a vezetőváltás regisztrálásához szükséges nyomtatványt, és február 15-ére a nyilvántartásban már Stern szerepelt mint az NSM elnöke és igazgatója.
A manőverről Schoep még a belső körét sem értesítette, márciusig egyik férfi sem állt a nyilvánosság elé az új felállással. De Stern a háttérben munkához látott: első lépésként beadott egy papírt egy bíróságra, amelyben a szervezet elnökeként lényegében elismerte az NSM felelősségét a charlottesville-i eseményekben, amit persze addig Schoepék mindig tagadtak. Ezzel szépen elkezdett megágyazni a Schoepet annyira nyomasztó per elvesztésének, és ráadásképp még átadott a bíróságnak olyan dokumentumokat is, amelyeket addig az NSM visszatartott.
Végül Stern tálalt ki először: a Washington Postnak adott interjúban eldicsekedett azzal, ami történt, és elmondta, mi a terve: az NSM tönkretétele belülről.
Schoep pedig előállt az NSM-es „hazafiaknak" szóló, a cikk elején említett levéllel, amelyben elismerte, hogy becsapták. Szerinte Stern állításaival szemben csak egyetlen dolog motiválta az elnökség átadásakor: az a remény, hogy ez majd segít a perben. A helyzet tisztázását, új ügyvédet és Stern beperelését ígérte az NSM-tagoknak, tőlük pedig türelmet és lojalitást kért. Schoep a hatalmat már meg sem próbálta saját magának visszaszerezni: a levélben azt is írta, hogy bő két évtized után a háttérbe vonul, itt az ideje a vérfrissítésnek, és egy bizonyos Burt Coluccit, az NSM addigi kabinetfőnökét nevezte meg utódjául. Colucci visszakormányozná a szervezetet a régi vágányra, a legnagyobb detroiti napilapnak, a Detroit Free Pressnek azt mondta: a horogkeresztet is visszahozná a logóba.
A következő időszak azzal fog telni, hogy kiderüljön, mit is tud kezdeni James Stern azzal, hogy papíron ő lett az elnök. Az NSM-esek, élükön Coluccival azt hangoztatják, hogy semmit az ég világon. Colucci egyszerűen lepapírtigrisezte a polgárjogi aktivistát, aki szerinte valójában nem fér hozzá semmihez, se a honlaphoz, se a bankszámlákhoz, se a taglistához.
Egyelőre nagyon úgy néz ki, hogy igaza van. Miközben Stern sok helyen elmondta, hogy az NSM honlapjára ismeretterjesztő anyagokat szeretne kitenni a holokausztról, a rabszolgaság történetéről, az őslakosokról, meg olyan filmeket, mint a Schindler listája, az NSM oldalán ilyen törekvésnek pillanatnyilag nyoma sincs, ugyanannak a neonáci oldalnak tűnik, ami mindig is lehetett.
Eközben Colucciék azon is ügyködnek, hogy jogilag is kiszorítsák Sternt a szervezetből. Schoep már március 6-án azzal nyugtatgatta egy újabb közleményben a tagokat, hogy Stern „15 perc hírneve véget ért", és jogilag sincs már befolyása az NSM-re. A The Daily Beast cikkéből kiderül, hogy ennek az az alapja, hogy Schoepék jogászai belekötöttek a vezetésátadás lepapírozásába. Abba kapaszkodtak bele, hogy a michigani nonprofit szervezetekre vonatkozó szabályozás szerint háromtagú igazgatótanács kell, de Stern egymaga szerepelt igazgatóként. Március 6-ra erre hivatkozva elérték azt, hogy a michigani nyilvántartásban Stern nevét lecseréljék három saját emberük nevére.
Colucci ezt a részsikert azzal ünnepelte, hogy Hitler-képet posztolt egy közösségi oldalra azzal a kísérőszöveggel, hogy „arcod, amikor jogilag kiűztél egy niggert a soraid közül, és átvetted Amerika legnagyobb fehér nacionalista szervezetét”. Persze a jogvita ennyivel nincs lezárva, Stern máris bejelentett egy válaszkeresetet, csalás miatt akar vádat emeltetni, és azzal fenyegetőzik, hogy a háromtagú igazgatótanácsba akkor ő meg egy zsidó és egy muszlim embert fog maga mellé venni.
Ha a dolgok úgy alakulnak, hogy sikerülne megtartania a jogi hatalmat a szervezet felett, Stern hosszú távú terve nem a hivatalos feloszlatás, mert nem akarja, hogy a tagoknak könnyű dolga legyen, hogy csak úgy újraszerveződhessenek. A célja a Nemzeti Szocialista Mozgalom földbe állítása, de úgy, hogy végleg tönkretegye a név csengését az arra fogékonyak előtt.