Index Vakbarát Hírportál

Belgium bocsánatot kért több ezer afrikai csecsemő elrablásáért

2019. április 5., péntek 19:47

A belga kormány hivatalosan bocsánatot kért azért, mert az Belgiumnak szerepe volt a gyarmatosítás idején abban, hogy csecsemőket raboljanak el anyjaik mellől - közölte a Bloomberg. Több ezer gyereket raboltak el az 1800-as évek végén, 1900-as évek elején a mai Kongói Demokratikus Köztársaság, Ruanda és Burundi területéről. A gyerekeket Belgiumba hurcolták, és itteni intézményekben nevelték fel. 

Charles Michel kormányfő egy csütörtöki közleményben fejezte ki sajnálatát a szövetségi kormány részéről azoknak az embereknek és családjainak, akiknek szenvedést okozott a belga gyarmatosítók kegyetlen, igazságtalan tette. 

Együttérzését fejezte ki az afrikai asszonyok iránt, akiktől elszakították gyermeküket, és aggodalmát fejezte ki a szörnyű érzelmi horror miatt, amit a gyerekek átélhettek.  

Michel reméli, hogy ez a bocsánatkérés elősegíti hazájában a rasszizmus elleni harcot, és azt, hogy nemzete szembe tudjon nézni saját történelmével. 

Belgium közép-afrikai gyarmata a Belga Kongó volt, ami a Kongói Szabadállamból alakult 1908-ban. Ez addig II. Lipót belga király magántulajdona volt, de az itt elkövetett kegyetlenkedések, gyilkosságok és a lakosság kizsákmányolása miatt a nemzetközi közvélemény arra kényszerítette a belga államot, hogy 1908. november 15-én saját irányítása alá vonja a területet. A gyarmat 1960-ban lett független Kongói Köztársaság, majd Kongói Demokratikus Köztársaság néven. (Wikipedia)

Rovatok