Az ENSZ a líbiai polgárháború kiújulásától tart azután, hogy a Kalifa Haftár Tripoli bevételére indított csapatokat keletről. A fővárosból ezrek menekülnek el, az Egyesült Államok egy békefenntartó egységét Tunéziába helyezte át. A küzdelem az ország keleti országrészét ellenőrző hadúr és a nemzetközileg elismert kormány között folyik. A korábban amerikai támogatást is élvező Haftár versenyt fut az idővel: erős alkupozíciót akar kialakítani a jövő héten esedékes tárgyalásokhoz, amelyen az új választások feltételeit tárgyalja meg a kormánnyal.
Ezrek hagyják el a líbiai fővárost azután, hogy a múlt héten a kelet-líbiai hadúr, Kalifa Haftár megindította csapatait Tripoli ellen. Az ENSZ-főtitkár pénteken tárgyalt is a különleges pályaívű altábornaggyal, de António Guterres végül csupán aggodalmáról tudott beszámolni, és reményéről, hogy a helyzetnek „csak politikai megoldása lehet, nem katonai”.
Mondja ezt a főtitkár több mint nyolc évvel Moammer el-Kadhafi rendszerének megdöntése után, miközben az ENSZ által elismert kormány ellenőrzése még mindig csak a főváros és az északnyugati partvidék egy részére terjed ki, arra is csak nagyjából.
Eközben a 76 éves altábornagy az 1,7 millió négyzetkilométeres ország 80 százalékát – a terület nagy részét kitevő homoksivatagon kívül olajmezőket és az ország második legnagyobb városát is – ellenőrzi, így Guterres politikai megoldásra vonatkozó reménye mégis a katonai erőn múlik. A megoldás kulcsa láthatóan nem Fajez as-Szarrádzs kormányfő és nem is az ENSZ kezében van, sokkal inkább Haftáréban, akit 50 éves katonai pályafutásának különleges íve a meghatározó líbiai szereplők legkülönlegesebb figurájává tesz.
Haftár 1943-ban még Líbia olasz gyarmati fennhatósága alatt született. Az ország 1951-ben vált függetlenné, Haftár pedig katonai pályára lépett. Még 26 sem volt, amikor részt vett a Kadhafi vezette puccsban – igaz, a hatalomra került ezredes is csak 27 volt.
Pályája egészen a vezérkari főnöki címig emelkedett, 1986-ban ő lett a Líbia és Csád közötti háborúban a Csád elleni erők vezetője. Az addigra összekovácsolódott csádi erőkkel szemben azonban vereséget szenvedett, sőt, egyik egységével fogságba is esett.
A fiaskó megtörte karrierjét: az őt addig saját szavai szerint fiaként szerető Kadhafi előbb nem fogadta vissza, aztán amikor jobbnak látta volna magánál tudni a csádiak magas rangú hadifoglyát, Haftár már egy Kadhafi-ellenes csoportot szervezett amerikai támogatással. Csatlakozott a Líbiai Nemzeti Felszabadítási Fronthoz (NFSL), majd vezetésével létrejött a szervezet katonai szárnya, a Líbiai Nemzeti Hadsereg (LNA).
Kadhafira ez azonban csekély hatással volt, Haftár Zaire – a mai Kongói Demokratikus Köztársaság – és Kenya után végül 1990-ben, 47 évesen 300 katonájával együtt menekültként az Egyesült Államokba került, ahol állampolgárságot is kapott. 1993-ban távollétében Líbiában halálra ítélik.
A virginiai élete azonban még nem jelentette a CIA-ügynöknek is alkalmas Haftár nyugdíjazását. 1996-ban ismét Líbiában volt, hogy megdöntse Kadhafi rendszerét, de nem járt sikerrel, így visszatért az Egyesült Államokba. Hosszú kényszerpihenő következett, Kadhafi hatalma még 15 évig stabil maradt.
Haftár visszatérése azután vált lehetővé, hogy az ENSZ BT – orosz tartózkodással jóváhagyott – határozata alapján a NATO légierejével megtámogatott felkelők elűzték, majd megölték Kadhafit.
Reményeivel ellentétben nem lett vezérkari főnök, altábornagyként a földi erők vezetését kapta a hamar frakcióharcokba, radikális iszlamista és mérsékeltek küzdelmével káoszba süllyedt ötmilliós országban. A vezérkari főnököt megölték, Haftár pedig 2012-re váratlanul visszatért az Egyesült Államokba, „hogy együtt lehessen az unokáival”.
Hogy a családdal töltött idő mivel telt még, nem tudni, mindenesetre Haftár valamivel azután, hogy 2012. júliusi választással létrejött az Általános Nemzeti Kongresszus (NGC) – amelynek feladata az alkotmány létrehozása lett volna –, már ismét Líbiában volt.
Bengázi központtal az ország keleti részén egyre nagyobb befolyásra tett szert az al-Kaidához kötött Anszar al-Sarija. A központi vezetés súlytalanságát látva 2014 februárjában Haftár lényegében puccsot kísérelt meg, bejelentve, hogy felfüggeszti az NGC-t és a kormányt. Felkelés ugyan nem lett a felszólítására, de csapataival hamarosan átvette Bengázi felett a hatalmat és 2016-ra tovább növelte befolyását keleten.
Közben a 2014. júniusi választásokkal létrejött az NGC-t felváltani hivatott Képviselőház, amely nem mellesleg a Tripolit ért iszlamista támadások elől hamarosan Tobrukba tette székhelyét, arra a területre, amely ma már Haftár ellenőrzése alatt áll. A csupán 18 százalékos részvétellel megválasztott – de nemzetközileg elismert – törvényhozásban a szekuláris erők kerültek többségbe, ellentétben az iszlamista dominanciájú NGC-vel. Az magától értetődő, hogy az NGC mandátumot vesztett képviselői nem ismerték el a Képviselőházat. Ez csak 2016-ban történt meg, az NGC pedig megszűnt.
Nem sokkal korábban, 2015 decemberében az ENSZ tető alá hozott egy megállapodást, amelytől a nyugati és a keleti országrész egyesítését remélték – a déli, tuaregek ellenőrizte terület most másodlagos –, de ez nem következett be. Létrejött a Nemzeti Megállapodás Kormánya, és az Elnöki Tanács – mindkettő vezetője Szarrádzs lett –, de néhány héttel később a Tobrukban székelő Képviselőház – amelynek korábban Szarrádzs is tagja volt – megvonta az elismerést a kormánytól. Így ismét kettős hatalom működött az országban, csak az NGC és a Képviselőház rivalizálásából a Képviselőház és a Nemzeti Megállapodás Kormányának versengése lett.
A megállapodással a katonai halatom is átszállt volna a kormányra, a tobruki parlament valószínűleg épp azért állt el az egyezségtől, mert
NEM VOLT VILÁGOS, MILYEN SZEREPE LESZ A JÖVŐBEN
HFTÁRNAK.
Az ENSZ jelenleg csak Fájez asz-Szarrádzs kormányát ismeri el. Ugyanakkor Haftár előéletének ismeretében többről van szó, mint egy önállósodó hadúrról, ezt bizonyítja az is, hogy Guterres tárgyalt vele. Ráadásul nem iszlamista, hanem világi berendezkedést támogató katonáról van szó.
Márpedig az országban 2011 óta igen jelentős erőt képviselnek különféle iszlamista milíciák, az Iszlám Állam egy időben még egy kisebb tartományt is ki tudott magának hasítani Szirt környékén. És bár ezt líbiai és nemzetközi összefogással sikerült megsemmisíteni, az egykori Iszlám Államhoz kötődő erők a mai napig aktívak Líbiában.
Az ország 2018-ig az afrikai menekültek legfontosabb tranzitországának számított, így Haftár talán Olaszországnak is megfelelő lenne, amennyiben hatékonyabban tudja betartani a még a jobboldali Matteo Salvini elődje, Giuseppe Minniti baloldali belügyminiszter által tető alá hozott menekültügyi megállapodást, amely révén a menekültáradat ötödére csökkent.
Haftár Tripoli bevételére irányuló katonai akcióját elítélte az ENSZ és az EU is. Ezzel nyilván számolt, amikor visszautasította Guterres javaslatát, hogy Genfben kezdjen tárgyalásokat al-Szarrádzs kormányával. Eddig maga mögött tudhatta az Egyesült Államokat, de élvezi Egyiptom az Egyesült Arab Emirátusok és Szaúd-Arábia támogatását is. Rijád ezt eléggé világossá tette azzal, hogy Szalmán március végén fogadta Haftárt, viszont a szaúdi trónörökös kerülte a találkozót Szarrádzs kormányfővel az Arab Liga tuniszi csúcsán, két nappal később – emlékeztetett a Guardian.
Haftár a legfeljebb félsikert hozó Tripoli elleni támadás után is nyeregben érzi magát. A kormányfővel azért nem akar tárgyalni Guterres kérésére sem, mert szerinte itt a pillanat, hogy megszerezze nemzetközi elismerés mellett az ország vezetését, legalább addig, amíg nem tartanak rendezett módon új választásokat. (Fájez asz-Szarrádzs és Haftár pont a hatalommegosztásról tárgyalt volna Abu-Dzabiban márciusban, de nem sikerült megegyezniük.)
A Haftár vezette Líbiai Nemzeti Hadsereg (LNA) szóvivője vasárnap a támadások folytatásáról számolt be – írta az Euronews. A kormány beszámolója szerint hétfőig 25 ember vesztette életét Haftár előrenyomulásakor, köztük a Vöröskereszt egyik munkatársa. Haftárék nem fogadták el a néhány órás tűzszünetre vonatkozó kérést sem. Egyelőre működésképtelenné vált Líbia egyetlen eddig használt repülőtere is, amelyet rakétatámadás ért Haftárék részéről.
Szakértők szerint az sem kizárt, hogy Haftár rosszul értelmezte támogatóinak üzeneteit – elsősorban az Egyesült Államokét – és valójában zsákutcába lavírozza saját magát és ezzel Líbiát is. Ezt erősíti, hogy az Egyesült Államok külügyminisztere vasárnap már elég egyértelmű nyilatkozatot tett: „Világossá tettük, hogy ellenezzük Haftár katonai erőinek támadását, és felszólítjuk, hogy azonnal hagyjon fel a líbiai főváros elleni akcióival” – mondta Mike Pompeo.
Sok ideje biztosan nincs: április 14-16-án az ENSZ támogatásával egy olyan konferencia esedékes, amelyen a kormány és a Haftár hadseregének képviselői találkoznak a kormány fennhatósága alatt lévő Gadameszben, hogy a tervezett választás részleteiről tárgyaljanak. Ez magyarázza is a korábban többször belengetett katonai akció időzítését is: a tárgyalásig próbál olyan alkupozíciót kialakítani, amellyel a katonai veterán bebiztosíthatja politikai befolyását.
Eredetileg tavaly decemberre írtak ki egy országos választást, de az állandó harcok és az általános bizalmatlanság miatt ebből sem lett semmi. Mostanában egy júniusi alkalmat emlegetnek, de az is nagyon bizonytalan.
(Bortítókép: Kalilfa Haftár katonai parádén Bengáziban 2019. április 5-én. Fotó: Abdullah DOMA / AFP)