Index Vakbarát Hírportál

Venezuela végre megnyitja kapuit a segélyszállítmányok előtt

2019. április 11., csütörtök 15:19

Megegyezés született csütörtökön a vöröskereszt és Venezuela kormánya között a nemzetközi humanitárius segélyek fogadásáról - áll a nemzetközi segélyszervezet közleményében.

A megegyezés értelmében a vöröskereszt 28 kórházat és további 8 egészségügyi központot lát el vízzel, illetve alapvető higiéniai és orvosi felszerelésekkel, írja az MTI.

Peter Maurer, a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának (ICRC) elnöke elégedettségét fejezte ki a megegyezéssel kapcsolatban, üdvözölve a venezuelai hatóságok együttműködési hajlandóságát.

Maurer és munkatársai szombaton érkeztek Caracasba, hogy a segélyek beengedéséről tárgyaljanak Nicolás Maduro venezuelai elnökkel.

Maduro már szerdán bejelentette, hogy kész fogadni az országnak szánt nemzetközi humanitárius segélyeket, ám hangsúlyozta azt is, hogy az együttműködés során a vöröskeresztnek tiszteletben kell tartania országa törvényes rendjét.

A közlemény azt is bejelenti, hogy a Vöröskereszt több mint 24 millió svájci frankra (csaknem 7 milliárd forint) emeli a venezuelai válság kezelésére fordított összeget, amely így majdnem a háromszorosára nőtt a korábbi 9 millióról. 

A nemzetközi segélyszervezet már korábban is aggodalmát fejezte ki a jelenlegi helyzet miatt, különös tekintettel arra, hogy a venezuelaiak jelentős része nem jut hozzá az alapvető szükségleti cikkekhez.

Venezuelát a politikai és társadalmi krízis mellett súlyos gazdasági válság is sújtja, amely hiperinflációban, az ellátórendszerek összeomlásában, a gáz- és áramellátás, valamint a személyszállítási szolgáltatások és a vízellátás hullámzásaiban nyilvánul meg. Az ENSZ szerint a venezuelai lakosság 24 százaléka, vagyis hétmillió ember szorul humanitárius segítségre. A világszervezet egyik jelentésében megállapította, hogy 3,7 millió venezuelai alultáplált, s az ötévesnél fiatalabb gyerekek 22 százaléka krónikus alultápláltságtól szenved.

Rovatok