A magyar miniszterelnök találkozik kínai kollégájával is, a Nyugat máris fanyalog.
Dubrovnikban immár nyolcadik alkalommal rendezik a 16 + 1 elnevezésű találkozót. A 16-os szám ennyi kelet-közép-európai államot takar, 11 uniós tagállamot (Bulgária, Csehország, Észtország, Horvátország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Lengyelország, Románia, Szlovákia és Szlovénia) és 5 csatlakozásra készülőt (Albánia, Bosznia és Hercegovina, Macedónia, Montenegró, Szerbia).
Orbán Viktor is ott van már a dalmát tengerparton. A fő tárgyalópartner pedig Li Ko-csiang kínai miniszterelnök. Ő a két nagyágyú közül a kevésbé fontos kínai politikus, hiszen a pártot és az államot elnöki minőségben domináló Hszi Csin-ping vezeti valójában Kínát.
A kínai fékek és ellensúlyok rendszerében a két politikus még a kínai befolyásszerzést is felosztotta egymás között. A 16 + 1 a miniszterelnök projektje, míg az elnök mindig a One Bel, One Road (egy övezet, egy út, vagy más néven az új selyemút) elgondolással házal.
A lényeg minkét esetben ugyanaz. Kína egyre erősebb világpolitikai ambíciókkal rendelkezik, és bár bontogatja katonai és kulturális térhódítási szárnyait is, ez a bővülő szerep elsősorban gazdasági aktivitásban testesül meg.
Igen ám, de ennek nem mindenki örül. A globális M&A (vállalatfelvásárlási) piacon például évekig szinte minden felvásárlás arról szólt, hogy Kína veszi az ipari, a kikötői és a technológiai cégeket, ám újabban teljesen visszaszorult a kínai vevők szerepe.
Donald Trump amerikai elnök kellett hozzá, aki a Trade War nevű kereskedelmi intézkedéscsomaggal elsősorban Kína felé vicsorgott.
Az egy érdekes kérdés lenne, hogy miért van az, hogy mindig a más vonalon, diplomáciai érzékben, "politikai korrektségben és finomságban", a társadalmi béke megteremtésében rosszul vizsgázó politikusok a legprofibbak a fontos témák azonosításában?
Nehéz kérdés, de az biztos, hogy Donald Trump, vagy némi áthallással Orbán Viktor is remekül azonosít megoldandó problémákat. természetesen ezek nem pont ugyanazok, az Egyesült Államokban inkább Kína, az oroszok, vagy a mexikói bevándorlás olyan téma, amely nem csak foglalkoztatja a társadalmat, de gazdaságilag is fontos, addig nálunk meg a rezsi, vagy a devizahitelek. Mindenesetre ez egy fontos politikusi erény, az más kérdés, hogy aztán a válaszok, vagy a megoldások mennyire jók és pontosak.
Kína mindenesetre nagyon nyomul a régiónkban, elsősorban Szerbiában, Horvátországban, illetve Boszniában, de verbálisan mi is óriási barátok vagyunk) és rendkívül sikeres Afrikában is, de a nagyhatalmak nem bírják ezeket a találkozókat.
Az Egyesült Államok semmiképpen, de még a felszínen látványosan közeledő Oroszország is erősen vetélkedik Kínával. Lehet, hogy a felszínen az olaj, a gáz és az aranyüzletek megkötésében, vagy a nyugati szankciók kikerülésében együtt sikeresek, de máshol versenytársak, méregetik egymást.
A mi régiónk azonban egyelőre Kínában nem a szabadalombitorlót, a légszennyezettségi rekordert, a távközlési big brothert, az állami támogatással is dömpingárral hódító új kihívót, vagy az autoriter diktatúrát látja,
hanem azt a potenciális partnert, aki részt vehet a régió iparában, logisztikai központokat hozhat létre,
beruházhat és benne lehet a legfontosabb infrastrukturális fejlesztésekben. Most is elsősorban ilyen kétoldalú gazdasági témákra lehet számítani.
(Borítókép: A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (k) Ana Brnabic szerb (b) és Bojko Boriszov bolgár miniszterelnökkel (j) beszélget Dubrovnikban a Kína-Közép-Kelet-Európa csúcstalálkozón 2019. április 12-én. - fotó: Szecsődi Balázs / MTI)