Index Vakbarát Hírportál

Nyilvánosságra hozták a kútba esett spanyol kisfiúról készült orvosszakérői jelentést

2019. április 15., hétfő 17:50 | aznap frissítve

Néhány perccel az esést követően életét veszítette az a kétéves spanyol kisfiú, aki három hónappal ezelőtt egy feltehetően illegálisan fúrt kútba zuhant - derült ki a hétfőn nyilvánosságra hozott hivatalos igazságügyi orvosszakértői jelentésből.

A kétéves Julen holttestét 13 nappal azután találták meg és hozták a felszínre, hogy a kisfiú családja szeme láttára eltűnt a szűk, 25 centiméter átmérőjű, 70 méter mély vájatban az andalúziai Totalán település egyik birtokának hegyvidéki területén, írja az MTI.

Megmentésére nagyszabású akciót indítottak, a munkálatokban mintegy 300 ember vett részt, és az egész ország feszült figyelemmel kísérte az eseményeket. Sokan az utolsó pillanatig reménykedtek, hogy életben találják a gyereket. 

A málagai törvényszéki orvostani intézet négy munkatársa által készített boncolási jelentés most véget vet a számtalan találgatásnak és elméletnek, amely az üggyel kapcsolatban azóta megjelent.

A szakértők kimondták: a kisfiú a zuhanás közben szerzett koponya- és gerincvelő-sérülésbe halt bele, mindössze néhány perccel az esés után. Véleményük szerint a járat egy kiszögellése okozhatta a sérüléseket, mivel a 70 méteres zuhanás után más törés nem volt a testén.

Egyértelműen kizárták azt az elméletet, hogy a gyereket a mentési munkálatok közben sebesítették meg halálosan, amelyre az eljárás eddigi egyetlen gyanúsítottjának ügyvédje alapozta a védelmet. A kisfiú halála miatt gondatlanságból elkövetett emberöléssel gyanúsítják annak a birtoknak a tulajdonosát, ahol a tragédia bekövetkezett.

A helyi önkormányzat azt állítja, hogy nem adott engedélyt kútfúrásra ezen a területen, a fúrást végző cég vezetője pedig úgy nyilatkozott a sajtónak, hogy szabályos megrendelés alapján dolgoztak, a munka végeztével az előírásoknak megfelelően lezárták a kútnyílást.

Rovatok