Index Vakbarát Hírportál

Levágta a mutatóujját, mert a kormánypártra szavazott

2019. április 19., péntek 08:54

Egy indiai férfi tévedésből a kormánypártra szavazott a múlt héten megkezdődött, és egészen május közepéig tartó parlamenti választásokon, ezt pedig annyira el akarta kerülni, hogy inkább levágta a mutatóujját. A szavazás után ugyanis a választók ujját letörölhetetlen tintával kenik be.

A BBC szerint Pawan Kumar azt mondta, hogy az egyik regionális pártot akarta választani, de annyira összezavarta a sok különböző jelzés a szavazógépen, hogy végül a Bháratíja Dzsanata Pártra (Indiai Néppárt, BJP) adta a szavazatát.

Egy interneten terjedő videóban Kumar azt mondta, hogy az elefántra akart szavazni, de véletlenül a lótuszra nyomott. Az indiai választáson nagyon fontosak a pártok szimbólumai, ezek segítségével tudja sok írni, olvasni nem tudó választó megkülönböztetni a rengeteg különböző formációt.

Az indiai választáson 900 millióan szavazhatnak, ami logisztikailag is óriási kihívást jelent. Narendra Modi kormányfő hindu nacionalista BJP pártja a legesélyesebb, vele szemben a Nehru-Gandhi-családokból kinőtt politikai dinasztia vezette Indiai Nemzeti Kongresszus és számos kisebb regionális párt áll.

A több körben zajló választáson végeredményt majd csak május 23-án hirdetnek.

Rovatok