Index Vakbarát Hírportál

Álhírek miatt öltek meg egy védőoltási kampányban dolgozó fiatal nőt

2019. április 25., csütörtök 13:30

Ismeretlen, motoros fegyveresek rálőttek Északnyugat-Pakisztánban több, gyermekbénulás elleni oltókampányban részt vevő emberre, a támadásban egy 20 éves nő meghalt - közölte az MTI.

A héten, szintén az ország északnyugati, Afganisztánnal határos részén ismeretlenek megöltek több rendőrt, akik az oltást végző egészségügyi személyzet biztonságára felügyeltek.

Az ügy előzménye lehet, hogy

Pesavarban a helyi közösségi médiában álhírek és videók terjedtek el arról, hogy a gyermekbénulás elleni cseppektől gyerekek megbetegedtek meg.

A feldühödött szülők válaszul felgyújtottak egy kórházat, és az oltási kampányban résztvevő egészségügyi dolgozókat túszul ejtették egy időre.

Az országban korábban többen, köztük radikális muszlim hitszónokok szólaltak fel a járványos gyermekbénulás elleni védőoltás ellen, azt állítva, hogy valódi célja a muszlim gyerekek sterilizálása, és a kampány résztvevői nyugati kémek.

Az országban nem először kísérik botrányok az oltókampányt: 2011-ben egy orvost azzal vádoltak meg, hogy részt vett abban az akcióban, melyben az Egyesült Államok hamis oltókampányt szervezett, hogy DNS-minták alapján azonosítsák Oszama bin Ladent, akivel később amerikai kommandósok végeztek Abottabádban. Az orvost letartóztatták és árulás miatt börtönbüntetésre ítélték, mert kapcsolatban állt egy iszlamista hadúrral is.

Pakisztán és Afganisztán azon kevés országok közé tartozik, ahol a járványos gyermekbénulás napjainkban is fel-felüti a fejét. Az ENSZ által finanszírozott oltókampány ugyanakkor hatékonynak bizonyul a kór visszaszorításában; a dél-ázsiai országban 2018-ban mindössze 12 megbetegedést jegyeztek fel, szemben a 2014-ben regisztrált 306-tal.

Rovatok