Index Vakbarát Hírportál

Száznál is több sportkocsi versenyzett illegálisan egy német autópályán

2019. május 2., csütörtök 21:27 | aznap frissítve

Több mint 250 km/h sebességgel száguldoztak sportautók kora délután a németországi A20-as autópályán, írja az MTI. A Porschékat, Lamborghiniket és Ferrarikat a rendőrség viszont az egyik pihenőhelynél nem engedte tovább, mert szerintük a kocsik illegális autóversenyben vettek részt.

Az észak-németországi Rostock közelében lévő pihenőnél több mint 100 sportkocsi gyűlt össze a délutáni órákban. Az NDR rádiójának a rendőrség elmondta, hogy lakossági bejelentés érkezett arról, hol gyűltek össze megállni a járművek. 107 kocsinak mind a forgalmi engedélyét, mind sofőrjei jogosítványát bevonták.

Valószínűleg a versenyben ennél többen is benne lehetnek, ezért a rendőrök több ellenőrzőpontot is felállítottak, és helikopterekkel nyomoznak a résztvevők után, akik egyelőre balesetet még nem okoztak.

Igen sok autón volt norvég rendszám, és egy „Eurorally” feliratú matrica, ami egy azonos nevű norvég honlapra utal: az oldalon egy Oslotól Prágáig tartó verseny infói vannak megadva, a versenyzőknek a terv szerint pedig csütörtök estére a lengyelországi Szczecinbe kellett volna megérkeznie. A honlap 799 eurós (250 ezer forintos) részvételi díjat ír, ennek fejében lehetett elindulni a rendezvényen.

A rendőrség az illegális autóverseny megszervezése és a közlekedés akadályoztatása miatt eljárást indított.

Rovatok