Index Vakbarát Hírportál

Terhes nő is robbantott Srí Lankán

2019. május 2., csütörtök 08:53

Nyilvánosságra hozta a rendőrség a Srí Lanka-i terrortámadásokat elkövető kilenc öngyilkos merénylő nevét és fotóját, köztük a támadásokért felelős szervezet, a Nemzeti Tauhíd Dzsamáat (NTJ) vezetőjéét, Mohamed Zahrán Hásimét is, aki szintén az elkövetők között volt – írta az MTI.

Közzétették az egyik terrorista várandós feleségének a nevét és fotóját is, aki

a merényleteket követő házkutatás során robbantotta fel magát, meggyilkolva három gyereket és további három rendőrt is.

A merényletet a nő még a múlt héten követte el.

Még mindig nincs mise

A biztonsági helyzetre való tekintettel a főváros érseke úgy döntött, hogy nem tartanak miséket vasárnap Srí Lankán- közölte csütörtökön Edmund Tillakaratne atya, a colombói katolikus egyházmegye szóvivője.

A szigetországban második hete nem tartanak nyilvános misét a katolikus templomokban, a hatóságok pedig a muszlimoktól is azt kérték, hogy a pénteki közösségi imát az otthonaikban végezzék.

Malcolm Randzsit, Colombo érseke múlt vasárnap otthonának kápolnájában mutatott be misét, a klérus és az ország vezetőinek a jelenlétében. Az eseményt a televízió élőben közvetítette.

Az április 21-i merényletek után az egyház részéről már jelezték, hogy további értesítésig az ország katolikus templomai zárva tartanak.

Kedden a kormány egyik minisztere hírszerzési információkra hivatkozva nem zárta ki újabb merényletek lehetőségét sem, amelyek akár kormánytagokat is célkeresztbe vehetnek.

Húsvétvasárnap három templom és négy szálloda ellen követtek el öngyilkos merényleteket Colombóban és a fővárostól nem messze található Negombóban, valamint Batticaloában. A merényletekben 253 ember vesztette életét, és mintegy 500-an megsebesültek.

Rovatok