Index Vakbarát Hírportál

Letartóztatták Bobi Wine ugandai popsztárt és ellenzéki képviselőt

2019. május 2., csütörtök 16:27 | aznap frissítve

A csütörtöki tárgyalásán felmentették és szabad lábra helyezték Bobi Wine ugandai ellenzéki politikust, miután 3 éjszakát töltött őrizetben. A vád szerint ellenszegült a hatóságoknak.

Az ugandai énekes és parlamenti képviselő, Bobi Wine, eredeti nevén Robert Kyagulanyi Ssentamu egy tavaly júliusi tüntetés megszervezése miatt került a bíróság elé. Akkor a közösségi média megadóztatása ellen tiltakoztak Uganda fővárosában, Kampalában. Tárgyalását videóhíváson keresztül tartották a Buganda Road Bíróság és a Luzira Börtön között, ami az országban eddig példa nélküli volt.

Wine-t még hétfőn vették őrizetbe, azóta a Luzira Börtönben tartották fogva. Az akkori tárgyalásán vörös barett sapkában jelent meg, ami a jelenlegi elnök, Yoweri Museveni elleni, People Power nevű mozgalmának a szimbóluma. Wine 2017 óta parlamenti képviselő, korábban arra is utalt, hogy 2021-ben elindulhat a kelet-afrikai ország elnökségéért. A 74 éves Museveni 1986 óta van hatalmon, és többek szerint az élete végéig tervez.

Az ellenzéki képviselőnek már voltak összetűzései a hatalommal: többek között tavaly is letartóztatták árulás vádjával, és a hatóság emberei akkor súlyosan bántalmazták. Hasonló esetekkel már több ellenzéki politikus is vádolta az ugandai hatóságokat.

Bobi Wine már énekesként is jelentős népszerűségre tett szert az országban, ami politikai pályafutása során csak tovább növekedett. A jelenlegi ügye az elnyomó hatalom és az alaptalan politikai perek elleni lázadás szimbólumává nőtte ki magát. A szabadulásáért közösségi média kampány indult, az Amnesty International felszólította a kormányzatot a képviselő azonnali szabadon engedésére, a támogatói pedig a rendőrséggel is összecsaptak a hétfői szimpátiatüntetésen.

(AP, The Guardian)

Rovatok